Századok – 1942

Történeti irodalom - Mitteis; Heinrich: Der Staat des hohen Mittelalters. Ism.: Váczy Péter. 199

200 TÖRTÉNETI IRODAI,ОМ fogalmazás M. művét a legelső jogtörténeti kézikönyvek sorába emeli. M. korszakok szerint halad. Az első rész a kezdetekről szól, a második a Karoling-birodalom felbomlásától az invesztituraharc kitöréséig terjed, a harmadik a XII. századot, a hűbériség virágkorát foglalja magában, az utolsónak tárgya a hűbériség kihangzása. E korokat azután még tovább osztja a szerző. Mindez elegendőképen szemlélteti, hogy M. tárgyalási módjától távol áll minden elhamarkodott általánosítás. A Meroving-kori államot meg tudja különböztetni a Karoling-koritól, ezt megint a tulaj -donképeni „középkoritól", melynek beérését és felbomlását is figyelemmel kíséri. De a szerző nemcsak azokra a különbségekre mutat rá, melyek az egymást követő korokban adódnak, hanem az országonkénti eltéréseket is számon tartja. Kor beosztása keretében külön-külön jellemzi a főbb államokat, a németet, az itáliait, a franciát, az angolt, sőt az északi és keleti fejlődést is. Miként az előszóban maga írja, ezzel az előadásmóddal tekintettel akart lenni azokra a sajátos körülményekre, melyek egy-egy ország politikai fejlődését meghatározták. El óhajtotta kerülni ilynemű összefoglaló művek eredendő hibáját: a vértelen általánosítást. Ily célkitűzés természetesen könnyen veszélyezteti a könyv és az előadás egységét. M. dicséretére legyen mondva, hogy elkerülte ezt a hibát. Fejezetei csak külön tárgyalják az egyes országok alkotmánytörténetét, de nem választják el egymástól. Az angol viszonyok rajzában mindig megtaláljuk az utalást a német, vagy a francia fejlődésre; így állandóan értesülünk az egyezésekről és a lényegesebb különbségekről. Külön fejezetek — „Eredmények" címen — gondoskodnak arról, hogy az országonként megrajzolt képből azután elénk táruljon az európai jogfejlődés iránya. Vagy miként a könyv alcíme világosan jelzi, a céi a hűbériség korának összehasonlító alkotmánytörténete. Mondanunk sem kell, hogy ezek az összehasonlító megjegyzések a legbeosesebbek, különösképen azon országok történetírói számára, melyek — akárcsak Magyarország — elkésve kapcsolódtak be az egyetemes európai fejlődésbe és külön utakon jártak. E célhoz azonban még egy másik is párosul. Az egyetemes európai alkotmánytörténettel kapcsolatban kutatni fogjuk — jelenti ki a szerző — a germán alkotmányelemek folytonosságát. Ez a folytonosság magától értődő a német alkotmányfejlődésben, de nemcsak erről van szó. A középkori Európa más államaiban, a spanyol, olasz, angol alkotmányfejlődésben is, megállapítható a germán elem s ennek a germán alaprétegnek megmaradása az egész középkoron át. Készségesen elismerjük, hogy M. e szempontot nem érvényesítette minden áron. De téved, ha azt hiszi, hogy a középkori állam leglényegesebb vonásai ilyen, ősgermán eredetűek volnának. Már ez a fogalom:„germán" a legnagyobb óvatosságra int. Még nem föltétlenül germán az, ami primitív, kezdetleges. E tekintetben éppen a kelet- és északeurópai jogfejlődés adhat tanulságos összehasonlító anyagot. Annak elbírálására, hogy mi „germán" a középkori államban,