Századok – 1942

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: A kis nemzetek történetírásának munkaközösségéről. - 133

A KIS NEMZETEK TÖRTÉNETÍRÁSA 159 kölcsönös hatással fejlesszék egymást. Ezzel szemben a fejlő­déskutatásnak alapvető s felbontatlan egységben kell meg­ragadnia a mult életet, azaz a minden kultúrnyilvánulás alapjául szolgáló módszereket kell vizsgálnia. Oly elemi mód­szereket, amelyek a társadalmat teremtő munkára képes szervezetekké alakítják. Ilyen módszernek jelöltük meg a szokásszerűséget, amely az Okcidens társadalomszervezetét a koraközépkorban kialakította. A szokásszerűség vizsgálata azonban, mint kifejtettük, a közvetlen történeti emlékek gyér és átformáló­dott anyaga miatt igen bonyolult feladat lenne. A szokásszerű társadalomképződést aztán a középkor derekán a rendi el­vonatkozás folyamata szakította meg, ha nem is tüntette el teljesen. Belső szerkezeti átalakulás ez a fordulat, nem pedig új erőknek eseményszerű fellépése. A régi szokásszerűségből, nem pedig valami különös szellemi áramlat folytán, képződik ki az új intellektuális módszer, aminek az írásbeliség az álta­lános, elemi eszköze. Az írásbeliség, éppúgy, mint a szokás­szerűség, nem önmagában működő erő, nem valami önállóan ható tényező, hanem a meglévő társadalomstruktúrába bele­szövődő kifejezőmódszer. Az új intellektuálizmusnak, amely á módszert kezeli, sajátos történeti szerkezetisége van. az egész társadalomszerkezettel belső összefüggésben. Vannak kultúrák, amelyekben az írás nem is válhatott általános kifejezőmódszerré, a társadalomszervezet sekélyesebb kikép­ződése folytán. A középkori iskoláztatás, a klerikus képzett­sége, társadalmi helyzete, hivatásszervezete, de egyúttal az egész társadalom tagozódása, az emberek egymáshoz való viszonyának természete: az írásbeliség szerepe, fejlődés­képessége benső összefüggésben áll mindezzel. De épp ezért az írásbeliség szerepéből következtetni lehet visszafelé, a kora­középkor szokásszerűségére is, s egyúttal értelmezni lehet belőle a következendő későközépkori s újkori fejlődést is. Ha arról van szó, hogy az egész Okcidens kultúrszerkeze­tének alapjául szolgált elemi, konkrét módszereket talál­junk, s e módszerek működését lehető nagy távlatokból, a szélső kicsiny nemzetek fejlődéséből vizsgáljuk, úgy ki­indulásul az írásbeliség vizsgálatát tartjuk a leginkább célra­vezetőnek, gyakorlatilag legkivihetőbbnek. Nem mint egy­oldalii iskolatörténeti, vagy művelődéstörténeti problémát, hanem mint történeti-szociológiai problémát. Nem egyes intézmények hordozzák az írásbeliséget, hanem az egész társadalomstruktúra. Az írásos emlékek tartalmi jelentő­ségétől egyelőre eltekintve magát az írásemlék formáját, keletkezését, az író ember helyzetét, képzettségét, s így az

Next

/
Oldalképek
Tartalom