Századok – 1942
Értekezések - HÓMAN BÁLINT: Elnöki megnyitó beszéd (I.) 129
130 hóman bálint feladatok megoldása és új kötelességek teljesítése hárul reánk. A legutóbbi években különféle alkalommal tartott s így a Magyar Történelmi Társulat közgyűlésein elhangzott beszédeimben is sokszor szóltam már e problémákról, a sorsfordító időkben felmerült nemzetpolitikai kérdésekről s az ezek megoldása során reánk háruló kötelességekről. Ma mégis erre a tárgyra térek újra vissza, mert úgy vélem, a magyar történettudomány művelőinek kötelességük ezekkel a kérdésekkel állandóan foglalkozniuk és nemzetnevelő munkásságukkal azok megoldását előmozdítaniuk. Az európai történetnek — megítélésem szerint — a népvándorlás és a nyomán járó államalakulások kora óta nem volt a mienkhez hasonlóan mozgalmas korszaka. Azóta sem léptek működésbe oly hatalmas világformáló erők, mint épp a mi napjainkban. Gigászi küzdelem folyik körülöttünk s itt a haza földjén is eszmék és áramlatok, irányok és rendszerek, népek és nemzetek között, s ebben a nagy küzdelemben csak az a nép, az a nemzet, az az állam tud majd helytállani, amelyik lelkileg teljesen felkészülve s az erkölcsi és értelmi erők teljességével felfegyverkezve száll versenybe. Nemzeti életünk jövendő biztonságát, népünk zavartalan boldogulását, magyar céljaink megvalósulását mi is csak erőink felfokozásával, egyesítésével, teljes felhasználásával, a magyar művelődés tartalmánák kimélvítésével és színvonalának emelésével biztosíthatjuk. A nemzeti művelődés alapja azonban — mint néhány nap előtt Szegeden is mondottam — a fejlődésre képes nemzeti tudomány. Az eszmék és irányzatok küzdelme nyomán keletkezett tétovaság és bizonytalanság, tájékozatlanság és ingadozás, erkölcsi és bizalmi válság közepette csak a napi áramlatokon felülemelkedő tudomány folyamatos művelésével biztosíthatjuk a haladás állandóságát és terelhetjük a fejlődést helyes irányba. A tudomány és különösképen a történettudomány természetszerűen hatása alatt áll a kor egyetemes eszmevilágának. Ismeretanyaga, tartalma, célkitűzései bővülnek, szelleme, szempontjai s velük módszerei is módosulnak a kor érdeklődé-