Századok – 1942
Tárca - Händel Béla: Volt-e párhuzam az angol és a magyar alkotmány fejlődése között a középkorban? 123
124 tarca XIII. századi fejlődését az ugyanakkor Angliában lejátszódó események hatásával magyarázza meg. Cikke elején rámutat arra, hogy az 1790—91. évi országgyűlés óta divatba jött nálunk az angol és a magyar alkotmány fejlődésének összehasonlítása. Ezzel kapcsolatban felveti a kérdést, hogy ,,nem a véletlen műve-e a középkori angol és magyar alkotmányos felfogás közötti hasonlóság?" Majd megállapítja, hogy „ha a Nyugat nagy koreszméi utat találtak ide, magyar földre, akkor ezeknek az eszméknek voltak közvetítői. Vagy az iskolázott, művelt magyar ember hozta külföldről, vagy idekerült idegeneknek köszönhettük az új gondolatot. Mindkét esetben személyes érintkezés alapján terjedt el az új eszme vagy felfogás". (107. 1.) Fest szerint tehát csak az angolok és magyarok közötti személyes érintkezés lehet magyarázata a két alkotmány XIII. századbeli hasonló jelenségeinek. Ezután kitér az analógiákra, idézi IV. Béla 1267. évi decretumának 8. cikkét, a Kun László alatt felbukkanó „parlamentum publicum" kifejezést, végül III. András 1298. évi „tanácstörvényéét, s mindegyiknek angol megfelelőjét felsorolja. Hogy kellő magyarázatát adja e hasonlóságoknak, kutatni kezdi a személyes kapcsolatokat angolok és magyarok között. Ezeket pedig az Anjouk nápoly — szicíliai királyságának udvarában találja meg. (118. 1.) Anjou Károly fia, Sánta Károly, elvette V. István magyar király leányát, Máriát. Az Anjouk és Aragónia között kitört viszálvkodásba pedig I. Edward angol király is többször beleszólt. Megállapítja, hogy Sánta Károlynak és Máriának az angol udvarral szoros rokoni és baráti kapcsolatai voltak. (116. 1.) Tehát „mindenesetre meg volt a lehetősége annak, hogy a nápolyi udvarban megfordult magyar urak tekintete, figyelme Anglia és az angliai események felé is forduljon". (116. 1.). Mint fontos tényre, arra hívja fel a figyelmet, hogy Montforti Simonnak a fiát, Guyt, apja halála után Anjou Károly vette udvarába és ezért Mária királyné környezetében „épp eleget hallhattak atyjának, Simon of Montfortnak, az angol alkotmányért vívott küzdelmeiről" (117. 1.). Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy a XIII. század eseményeivel kapcsolatban elhamarkodott dolog az „alkotmányért vívott küzdelem"-ről beszélni. Ilyen kifejezés használata arra mutat, hogy Fest felfogása szerint tudatos alkotmányjogi teóriák körül folyt a harc. Erről pedig akkor még szó sincs, hanem csak pillanatnyi hűbérjogi sérelmek orvoslásáról. A későbbi századok alkotmányjogi teoretikusai azonban ezeket az eseményeket használták fel elméleteik támogatására; így nyerték azok tudatos alkotmányjogi törekvések színezetét. Maga Maitland állapította meg, hogy az alkotmányjogot szinte lehetetlen elhatárolni a középkorban. De, ha így van, hogyan kiizdhettek Montforti Simon és társai az „angol alkotmányért"? Fest maga is érzi, hogy ezzel nem lehet a XIII. századbeli magyarországi fejlődést megmagyarázni (120. 1.). „Erőteljesebb" tényezőt keres tehát az angol alkotmányjogi eszmék közvetítője gyanánt és ezt a domonkos-rendben találja meg (121. 1.). A domon-
