Századok – 1942

Szemle - Gruenberg; L.: Die deutsche Südostgrenze. Ism.: Kring Miklós. 114

114 SZEMLE гаек építettek ki a maglik területein. így egy-egy erőskezű uralkodó erőszakkal össze tudta ugyan fogni ideig-óráig az egész birodalom erejét, ám azt nem lehetett megakadályozni, hogy az egyes territóriumok jól megszervezett kormányszerveikre támaszkodva mind jobban függetlenítsék magukat az egész birodalom érdekeit képviselő császárságtól s végül is önálló, öncélú államokká fejlődjenek. R. előadásának második részében a német partikularizmus káros következményeiről beszél, a birodalmi határ lassú összezsugorodásáról, a nyugat-német népi területek állandó csökkenéséről. Istványi Géza. Gruenbcrg, L.: Die deutsche Südostsrrenzc. (Die Grenzen des Reiches, Bd. 1.) Leipzig—Berlin 1941. Teubner. 8° VIII, 199 1. Nagyszabásúnak látszó vállalkozás első köteteként jelent meg G. könyve. Tárgyánál fogva a sorozatnak éppen ez az első kötete érdekel bennünket a legjobban, hiszen a Németbirodalom délkeleti határának jókora darabja egyszersmind a magyar királyság határa is. De mint tudományos probléma is egyike az érdekesebbeknek: vizsgálni, hogyan alakult az emberek élete népek, kultúrák, államok érintkezési pontjain. A határok fogalmában sok à humánum és ennélfogva sok a historikum is. Mindig ott ós akkor jelennek meg, ahol és amikor emberi közösségek életük egyéni, sajátképeni. másoktól elütő vonásait akarták kifejezésre juttatni és biztosítani. Természetükben rejlik, hogy magában álló emberi közösség a magasabbrendű, átfogóbb értelmű határ fogalmát nem ismerheti. Két, életét tudatosan élő, céljait ismerő közösség harcából születnek meg a határoknak századokon át változó formái. Ha határokról beszélünk, akkor rendszerint a mai megjelenésiikbeiKszinte közvetlenül érzékelhető államhatárokra gondolunk. Az államhatár hosszú történeti fejlődés eredménye. Elemei a népi élet legrégibb korszakában, annak ősi formáival együtt alakulnak; gazdasági, hadászati, társadalmi, kulturális erők formálják őket tovább, hogy maradandó képződményekké politikai küzdelmek tüzében érlelődjenek. Az államhatárok történetének vizsgálatában még a kezdet kezdetén tartunk, s így örömmel kell üdvözölnünk minden olyan kísérletet, amely e kérdés sokrétű problematikáját, feltárni igyekszik. A kritikus ilyen esetben még az elhibázottnak tartott koncepciót is méltánylással fogadja, ha a megbírált munka akár adataival, akár beállításával ellenmondást vált ki, gondolatokat ébreszt s további elmélyülésre ösztönöz. Attól a könyvtől azonban, amelyik ilyen, problémában gazdag tárgyat, ellaposít, az elismerésnek minden formáját, köteles megtagadni. A tudományos ítélet mérlege a kutatókedv hiányát a tévedésnél is súlyosabb hibának mutatja. G. könyvének elolvasása után azt kell mondanunk, hogy túlságosan sokat vár tőle az, aki a határproblémának akár egyoldalii megvilágítását is keresi művében. Nem csupán a problémát nem látja meg a szerz,ő, hanem voltaképen nem is a határokkal foglalkozik. Közel kétszáz lapon azt vizsgálja, hogy miképen tudta érvényesíteni a németség a délkeleteurópai térben politikai akaratát. Eleinte még gondol a szerző arra, hogy a határokról kell írnia, később azonban teljesen belemerül a német, népiségért vívott küzdelmek leírásába és mintegy csak függelékképen illeszti egy-egy hosszabb fejezet végére a határokról szóló részt. Ezt az elcsúszást a politikai, népi és kulturális határok megkülönböztetésének elve sem menti. A fogalmak előzetes, logikai tisztázásának hiányában éppen itt találjuk a legnagyobb zavart. Előadásából soha sem tűnik ki elég világosan, hogy melyik határfogalommal dolgozik éppen. A tudományos probléma-