Századok – 1942
Történeti irodalom - Csóka Lajos; ld. 106
106 TÖRTÉNETI IRODALOM sem a kormányzó tényezők nem ismerték fel kellő időben, sem az erdélyi társadalom. Érthető, ha ilyen körülmények között a legjobban elhanyagolt társadalmi réteg, a szegényebb és már jobbágysorba süllyedt székely kiváltságos elemek a rendi társadalom túlkapásaival szemben a kivándorlásokban kerestek menedéket. Egy ismeretlen szerzőnek 1768-ból való emlékirata szerint a székely társadalom kivándorlását és ezzel a legértékesebb emberanyag lassú elfogyását mindenekelőtt a robotrendszer hátrányai idézték elő. „A földesúri önkény teljes hatalommal uralkodik az egész jobbágycsalád fölött", s^ ez a székelyeket sújtja leginkább, mert az oláhok türelmesebbek lévén, alacsonyabb kultúrszínvonalon kevésbbé érzik elnyomatásukat. A telkek nagysága nem áll arányban a szolgáltatások mértékével, ami a jobbágyság eladósodására, majd kivándorlására vezet. A nemesi javak szétforgácsolódása is a jobbágytelkeket csökkenti, mert a nemesség és a mágnáscsaládok ezek kisajátításával segítenek elaprózott birtokaik állapotán. Elősegíti a kivándorlást az igazságszolgáltatás rendezetlensége, a szabad költözködés korlátozása, továbbá az is, hogy Erdélyben a jobbágy irtás útján nem szerezhet magánbirtokot, ellentétben a magyarországi és középeurópai viszonyokkal. S végül a szászság is bűnös abban, hogy a jobbágyság kivándorol, mert kiváltságai révén elzárja benépesítetten területeitől a magyar és székely jobbágyságot. Ha a kormány ezeket az alapokokat megszünteti — folytatja az ismeretlen szerző — s „a jobbágy megfelelő jómódba kerül, önmagától fel fog ébredni benne az anyaföldhöz ragaszkodás elfásult érzése s meggyökeresedik lelkében az igazság és a jog iránti szilárd bizalom". Az emlékirat — mint B. nagyértékű tanulmányából megtudjuk — 1769-ben az államtanács elé került, de ,,az erdélyi élet bonyolult organizmusát nem ismerő bécsi államférfiak óvatossága. . . megpecsételte sorsát". E helyett az erdélyi i'irbéri viszonyokat az 1769-ben Bizonyos punctumok név alatt kiadott rendelet szabályozta, melynek „minden vonásán meglátszik, hogy rendi gondolkodás szülte". S ez volt az oka annak is, hogy Erdély úrbéri kérdéseit még II. József sem tudta megoldani. A második tanulmányt: Die erste Zeitabschnitt staatlicher Organisierung des öffentlichen Unterrichtswesens in Ungarn (1760—1791), Csóka Lajos írta. Eddigi munkásságának alaposságával, tárgyszeretetével és a vonatkozó irodalom teljes felhasználásával ismerteti a közoktatásügy XVIII. század-végi állapotát. A felkutatott levéltári anyag értékesítése munkájának különös lendületet és bizonyító erőt ad; örömmel üdvözöljük Fináczy Ernő nagy könyvének anyagából hiányzó új szempontjait. Bemutatja a XVIII. századot megelőző jezsuita oktatás egyoldalúságát, a „Fundus studiorum" átütő jelentőségét. A közoktatás államosítása terén három fejlődési fokot különböztet meg: 1. az állami beavatkozás kezdete a jezsuita rend feloszlatásáig; 2. Mária Terézia törekvései az egész monarchiára érvényes egységes közoktatási szabályok kidolgozása érdekében; 3. József reformjai s azok végrehajtásának teljes csődje. Ebben a keretben ismerteti a Studienkommission
