Századok – 1941
Szemle - Vámszer Géza: Szakadát. Egy szebenmegyei magyar szórvány. Ism.: Eperjessy Kálmán 223
SZEMLE 223 növekedett a lakosság száma ; minthogy ugyanekkor új települések is történtek, J. szerint az Apatinból továbbvándorlók száma jóval meghaladja a 11.000-et. Ebből is láthatjuk, hogy a város átmenő forgalma ebben a tekintetben igen jelentős volt. A város egyébként ma is 87%-ban német és 97%-ban katolikus. A 25 osztályos elemi iskolában 12 osztály németnyelvű. Ezenfelül van polgári iskola is. Egészben véve J. munkája igen becses adalék a hazatért bácskai németség történetének megismeréséhez. A könyvében felhalmozott roppant névanyaghoz azonban sajnálattal kell nélkülöznünk a mutatót. Kár továbbá, hogy a szerző forrásaira következetesen a szövegben utal ; ez a folyamatos olvasást nagyon megnehezíti. Kissé különösen hangzik, midőn a vármegyét „reine Klasseninstitution"-nak nevezi, s szemére veti, hogy a szegény nép védelméről nem gondoskodott. Bakács István János. Yámszer Géza : Szakadat. Egy szebenmegyei magyar szórvány. Kolozsvár 1940. Erdélyi Enciklopédia. 8° 136 1. — V. az erdélyi magyarságkutatás érdemes munkásai közé tartozik. Mint a székelyudvarhelyi majd a csíkszeredai róm. kat. gimnázium tanára figyelemreméltó néprajzi és művészettörténeti kutatásokat végzett és fáradhatatlan szervezője volt a székelyföldi természetjárásnak. Ε könyve módszertani kísérlet az erdélyi falumunkának egy sajátos ágából, a szórványkutatásból : a Vöröstoronyi-szorostól északra román és szász tengerben fekvő Szakadát község 230 főnyi magyar lakosságának történetében az erdélyi szórványmagyarság sorsát szemlélteti. Mint aki maga is szórványból származik, megdöbbentő erővel mutat rá az erdélyi magyarság lélekszámának mintegy ötödét alkotó, főleg Szeben, Hunyad és Fogaras megyében nagyszámú magyar szórványok életére. Előadásából kitűnik, hogy a szórványsorsot igazán csak az érti meg, aki maga is részese volt a kisebbségi életnek. A szórványok kutatása terén a kolozsvári Szórványszakosztály tette meg az első lépéseket, gondozásukban pedig, a szórványlelkészségek jobbára agilis, fiatal papjai révén, az erdélyi egyházak járnak elől. A szerző alapos utánjárás, négy nyáron át végzett adatgyűjtés és helyszíni megfigyelések alapján írta meg tanulmányát a szakadáti szórványmagyarságról. Figyelme a község román és szász lakosságára is kiterjed. Rámutat a magyarság folytonosságára és a község központjában felismerhető ősi települési helyére. A községben egykori gyepűfalut sejt, de ennek bizonyítására nem áll elegendő adat rendelkezésére. Vázolja a falu fejlődését ; külön szól a lakosságról, a birtokviszonyokról, az egyházról és iskoláról. Behatóan leírja a települési és népiségi viszonyokat ; a nyelvjárást, népviseletet, lakóházat és a népszokásokat. Az ízlésesen kiállított könyvet a bel- és külterület vázlatos térképe, számos fényképfelvétel és a szerző művészi rajzai díszítik. Művészeti érdeklődése általában nagyobb a történetinél ; a jelen állapotok rajza jobban sikerült, mint a múlté. Mindazonáltal V. a történeti anyaggyűjtés terén is érdemes munkát végzett. Tisztában van feladatával és felvet több olyan kérdést (pl. a délerdélyi erődvonal), amelyeknek megvizsgálásával a történetírás még adósunk. Munkája, bár nem világítja meg a vizsgálat alá vett szórvány alakulásának minden mozzanatát, jól sikerült módszertani kísérfet, helyesen felfogott és követésre méltó szórvány tanulmány. Bebizonyítja, hogy „egy népréteg értékét nem annak száma, hanem minősége adja meg." Legfőbb tanulsága pedig az, hogy törődni kell a nemzetiségek tengerébe ékelt Szakadáthoz hasonló magyar szórványokkal,
