Századok – 1941

Szemle - Meszlényi Antal: Gr. Zichy Domonkos veszprémi püspök egyházlátogatása 1845–46-ban. Ism.: Tóth László 461

SZKMI.E lalása, Bayer néhány értekezése, Nagy Lázár Emlékiratai és egy-két ezinészmemoár adatai nyomán mondja el. Képzeletét azonban nem ragadja meg sem Kótsi Patkó erőteljes alakja, aki tanult és szitkozódott, tanított és küzdött, mint azok a nagy komédiások mind, akik a régmúlt időkben színházat teremtettek, és Wandzáé sem, akinél szebb színháza „nem volt s nem is lesz soha a magyarnak". A mult század derekáról megjegyzi, hogy a sok igazgatóváltozás és az anyagi nehézségek meglátszottak a színházon, rendszertelen és gyenge volt. Ez a vád nem alaptalan, de nem is méltányos s egy kissé a századforduló szellemét leheli, azét a korét, amely vakon bízott a technikában, a rendezői „fogásokban" s a kiállítás fényességében. A szegényes kor igazgatói változhattak, de — talán az egy Kilényi Dávid kivételével — valamennyien híven szolgálták a színház szellemét. Az idősebb Szerdahelyi, Feleki. Kaczvinszky, Gyulai szűkös körülmények között, de lelkesen játszottak, tökéletes szépségű magyar nyelven beszéltek és nem írtak krétával rovást a magyar kultúra fekete táblájára, mint a falusi kocsmáros: tartozik . . . J. csak azokat az eseményeket kíséri szerető figyelemmel, amelyekben már maga is résztvett, s azokról ír látható érdeklődéssel, akiket személyesen ismert. Mindez nem kifogásolható, ha valaki emlékiratot ír, de nem helytálló színháztörténetben, kivált ha egy színház szelleméről írunk krónikát. Mert ez a század utolsó évtizedeiben már nem a Kótsi Patkó puritán keménységű és a Gyulai színmagyar szelleme volt. Nagy egyéniségek közé, mint amilyenek a magát korában máiidegennek érző ódonveretű E. Kovács, a „kis" Kassai vagy a paraszti Szentgyörgyi István voltak, idegenek keveredtek. Nem volt bennük semmi rosszindulat. Tanulékonyak voltak és ügyes színházi mesteremberek —- talán okosak és becsületesek is a maguk módján, ,,de hogy magyarok nem . . ., az előttem axióma", mondhatjuk Széchenyivel. A Farkas-utcai színházat 1906-ban zárták be és csak 1934-ben rombolták le, de jóval előbb meghalt már. Meghalt akkor, amikor a magyarság feladta helyét a színházi kultúra vezetésében és átengedte azt idegeneknek. — J. számára a színház utolsó tizenöt éve az ifjúság kedves ideje s a magyar színjátszás aprópénzre váltói régi bajtársak. Könyve források megnevezése nélkül készült, népszerű olvasmánynak és így vele szemben komoly bírálatnak helye nincs. Nagy kár azonban, hogy az első könyv, amelyet magyar színház szellemének áldoztak, ezt a szellemet nem érti meg. M. Császár Edit. " Meszlényi Antal: Gróf Zichy Domonkos veszprémi püspök (1842 1849) egyliázlátogatása 184S—46-ban. (A veszprémi egyházmegye múltjából, szerk. Pfeiffer János, VII. k.) Veszprém 1941. 8° 159 1. A veszprémi egyházmegye fiatal püspöke, akinek egyházi pályája 1849-ben politikai okokból oly gyorsan ketté tört, nem sokkal a püspöki szék elfoglalása után canonica visitatiot kívánt végezni egyházmegyéjében. A tizennyolc esperesi kerületből álló egyházmegyének azonban mindössze északkeleti része öt kerületében, a veszprémiben a várpalotaiban, a csesznekiben, a balatonfürediben és a bakonyszombathelyiben végezhette el a kánoni látogatást, a többire a politikai viszonyok alakulása miatt már nem került sor. Zichy egyházlátogatásának iratait a veszprémi püspöki levéltár őrzi. Ezt a nemcsak egyház-, de általános történeti szempontból is igen becses anyagot dolgozta fel M., aki a magyar jozefinizmus történetével már értékes munkákban fogia'ko/.ott. Ezúttal is szerencsés kézzel oldotta meg feladatát. A rendelkezésére álló gazdag forrásanyag alapján