Századok – 1941
Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1
A TÖRTÉNETIK ÁS TERMÉSZETÉRŐL 33-határozó jegyei, amit egyesnek, különösnek, egyszerinek (singulare) nevezünk. Ebből következik, hogy viszont a távoltartalom illic és tunc jelzőit az igazi s nem csupán az eredeti itt és most máshová helyezéséből, időbeli vagy térbeli kivetítéséből keletkezett látszólagos távolságra : praesens historicumra és a csillagász távcsövében látható proximum distansra gondolva — egyszerűen az egyetemes vagy általános (universale) jegyével helyettesíthetjük. Ami elmúlik, nem válik semmivé, hanem híven e magyar szónak a praeterire és vergehen szavakkal egyezően szintén térbeli eltávolodást jelentő eredeti értelméhez : csupán átlép a szemléletes, egyedi közelségből egy mind kevésbbé érzékelhető, mind homályosabb távolba, vagyis mind jobban egy nagyobb, egyetemesebb, általánosabb egészbe olvad bele. Ennek megfordítottját : a szemléletj képnek egy kezdetlegesen elnagyolt általánosságból való fokozatos kibontakozását jól ismeri a mai lélektan.1 Hasonlóan a mult a jelenlevő és egyedi közeltartalomtól való eltávolodást, a bizonytalan általánosságban sejtett „jövő" viszont távoltartalomnak közelivé és ezzel egyedivé alakulását jelenti. Mult és jövő a magyarban is, a német „Vergangenheit" és „Zukunft" kifejezésekkel egyezően, mint közeledés és távolodás fogják közre a jelent, s a valóságos lelki élmény teljes jellemzéséhez mindhármukra szükség van. Két szomszédjával való szerves és valóságos összefüggése nélkül a jelen pusztán gondolatban létező ponttá vagy puszta határrá sorvad. Az előttünk (gegen-wärts) érzékeken és szemléletesen jelenlevő nem. mint Nietzschénél olvastuk, az üres semmiből, hanem a távoli, a különös sokadalmát egységbe olvasztó általánosból lép elénk, hogy azután ismét visszatérjen oda, ahonnan vétetett. Mindennapi és jólismert példája ennek, amikor valakinek félig elfelejtett neve mintegy távoli, sejtelemszerűen általános homályból lép elő s ölt mind egyedibb, mind határozottabb körvonalakat lelkünkben. Az élmény közeli és távoltartalmában tehát a már megjelölteken kívül a különös és általános ellentétével is állunk szemközt és pedig, amint az előbb az objektum és a szubjektum esetében, úgy ezúttal sem az éles és egymást kizáró logikai ellentéttel, hanem azzal a valóságos, egymásbafonódó kettősséggel. amelyben éppen amannak, a gondolati szétválasztásnak, lehetőségi alapját kell fölismernünk. Azért tudjuk megalkotni a különös és az általános logikai fogalmát, mert 1 Bognár Cecil: Pszichológia (1935), 92. 1. V. ö. Erismann : Was ist Entwicklung? „Die Erziehung" 1928-i évf. S y.»/.adok 1941, I—III.