Századok – 1941

Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1

A TÖRTÉNETIK ÁS TERMÉSZETÉRŐL 23-tása tárgyául kiválasztott, a maga eredeti és valóságos környezetéből kiszakított absztraktum s így az ú. n. exakt és empirikus természetkutatás mindjárt legelső lépésével az elvonás talajára helyezkedik. Ezért későbbi megállapításai is absztraktumokat hoznak absztraktumokkal kapcsolatba, törvényszerű összefüggésbe. A természettudományi gondolkodás és kutatás fő jellemző vonását Windelband is az absztrakcióra irányulásban látja.1 A „valóságtudomány" neve tehát jogosan csak a bölcseleti és szellemtudományokat illeti meg, amelyeknek szemléletét és kiindulását a közeijelenségen keresztül való távolszemléletnek vagy pontosabban távolságélménynek nevezhetjük. A külsőnek mondott valóság kezese és tanúja számunkra a saját valóságos lelki élményünk : két, egymást minden ponton kölcsönösen átható, csak gondolatban szétválasztható résznek, ú. m. egy közel- és egy távoltartalomnak benső és szerves összefonódása tartalmában, ez az a kétségtelen tény, amelynek föl nem ismerésén sarkallik lényegében véve minden ú. n. pozitivizmus, empirizmus, szenzualizmus s amelynek fölismertével viszont, ha nem is mint bizonyos területen és helyesen megvont határok között alkalmazható kutatásmód. de mint valóságmagyarázat nyomban és szükségképen megdől. Valójában sohasem az igazi, a „százszázalékosan"' természetkutatók voltak azok, akik, mint ilyenek, egy füst alatt filozófiát is akartak teremteni vagy más szóval a kőzelszemlélet körébe zárkózva erőszakos módon a távolélmény területét is meghódítani : ezt jelenti alapjában véve minden ilyen kísérlet. Viszont azonban nem sikerül és nem is sikerült eddig életképes filozófiai rendszert fölépíteni akkor sem, ha megfordítva a szóbanforgó távoltartalmat szakítjuk el érzéki párjától, hogy külön trónra helyezve és „ideá"-nak elnevezve amazt ebből vezessük le. A plátói chorismost, ha egyszer elkövettük, éppúgy nem tehetjük többé jóvá, mintahogy nem ragaszthatjuk vissza ágához a letépett falevelet. De térjünk vissza azokhoz «a kérdésekhez, amelyeket e szakasz élén felsoroltunk. Más dolog egyszerűen átélni valamit, megérezni, sejteni, — más utólagos képet alkotni erről és ismét más dolog e kép tartalmát szembehelyezni önmagunkkal. Az élmény, mint puszta történés vagy belső, lelki megmozdulás, a hozzá képest nyugvó jellegűnek és leszármazottnak tekinthető kép és a kép tudatos rögzítése, mint az én aktusa válnak el itt egymástól. Mi tudunk a múltról, az állatnak még igazi, megőrizhető emlékképei sincsenek. 1 Geschichte und Naturwissenschaft (1904), 17. 1.