Századok – 1941

Szemle - Salacz Gábor: A magyar kultúrharc története 1890–1895. Ism.: Csapodi Csaba 220

220 SZEMLE megtalálni a dolgok mélyén rejlő valódi indító okot. Megállapítja, hogy a kiegyezés utáni korszak éppen úgy az erőgyűjtés kora, mint -— a legutóbbi időkig az irodalomtörténet által erősen mellőzött — XVIII. század, s kiteljesedését, „klasszikus" korát Ady Endre költészetében éri el. Majd a statisztika adataival idézi elénk a Magyarországon ezekben az években végbement asszimiláció folyamatát. Kimutatja, hogy elsősorban a főváros amúgy is heterogénebb rétegei hajlamosak az idegen elem befogadására, s ez innen terjeszti szét szellemiségét a vidék felé. Az asszimiláció folyamata szoros összefüggésben volt a gazdasági élettel is, s F. fölteszi, hogy nélküle Magyarország szegény parasztállam maradt volna. Az irodalomban az asszimiláció érvényrejutását a nemzedékeknek a sors által megszabott szereplésével hozza összefüggésbe. Egyik nemzedék hosszú életkorának köszönheti sikerét, érvényesülését, a másiknak fiatalon való kipusztulása végzetessé válik a magyar szellemi életre. így kerülnek uralomra 1890 táján a zsidók, élükön Kiss Józseffel, s csakhamar kezükbe kerül a fentemlített okból a közvélemény irányításának minden eszköze. Az idővel meginduló magyar regeneráció egy egészen más jellegű elidegenedés miatt már nem érti meg Ady Endrét. Ady végül mégis beérkezik, de a további fejlődést derékban töri ketté a világháború. F. előre megjósolja könyvében, hogy műve esetleg vitára fog alkalmat adni („Tudom, hogy hiába tiltakozom tanulmányom téves értelmezése ellen, mert nálunk a legtárgyilagosabb tudományos ítélet is ... érzelmi rezonanciákat vált ki."). S ez ebben az esetben mindenképen természetesnek látszik. Kényes feladat összefoglaló értékelést írni egy időben olyan közelfekvő korszakról, amelynek sok jelensége még a mára is kihatással lehet, s melyet kortársaink közül egyesek részben át is éltek. Kényes, de szükséges feladat, éppen mert még az előző kor életformái részben benne élnek társadalmunkban ; amemiyivel tárgyilagosabbá, más szempontúvá válik majd a jövőben e korszak történet- vagy irodalomkutatója, éppen annyit fog veszíteni a szellemiség élményszerű megismerésének hiányában. F. jóslata bevált, könyve csakugyan felkavarta megjelenésével a közvéleményt, de vájjon nem ebben van-e éppen hivatása és értéke? Műve gondolatokat ébreszt, magyarságunk tudatosabb megismerésére ösztönöz, s ezért kívánatos, hogy minél több olvasója akadjon. Cs. Gárdonyi Klára. Saluez Gábor : A magyar kultúrharc története 1890—1895. Bécs 1938. 8° 399 1. —· Történelmünknek kevés területén érezzük annyira a tudományos kritika eszközeivel készült feldolgozások hiányát, mind a kiegyezés utáni korszakban. A „ferencjózsefi" kor a legutóbbi időig túlságosan történelmi mának számított s ez az oka annak, hogy a róla szóló munkák is kevés kivétellel inkább a publicisztika, mint a történelem csoportjába sorozhatok. Pedig mai életünk minden gyökérszála közvetlenül ide vezet vissza s így az igazságnak önmagáért való keresésén kívül is nagy fontossága van a felvetődött kérdések objektív, kritikai tisztázásának. Éppen ezért különös elismerés illeti S. nagyszabású monográfiáját, amellyel legújabb történelmünknek égy fontos mozzanatát tisztázza mindenre kiterjedő alapossággal. Azokkal a törvényhozási eseményekkel foglalkozik, amelyek a 90-es években annyi izgalmat és szenvedélyt keltettek fel, s amelyekre nézve eddig Zeller Árpád kétkötetes forrásközlésén és K. Török Mihály Miklós különben jó, de rövid összefoglalásán kívül nagyon kevés irodalom (részben szintén S. tanulmányai) állt csak rendelkezésünkre. Általában „egyházpolitikai harcok" néven isme-