Századok – 1941

Történeti irodalom - Mályusz Elemér - 198

TÖRTÉNETI IRODALOM 199 formába öltöztetett történeteim életek gyorsan eltűnő hatásával. Ha megállapításait nem is tekinthetjük véglegeseknek, annyit mindenesetre el kell várnunk történettudományunktól, hogy felfigyel rá, mérlegeli érveit és feltevéseit s amennyiben igazolva látja azokat, újszerűsége és néha szokatlanul ható megállapításai ellenére is beépíti az új magyar történetábrázolásokba. A tanulmány világos gondolatmenete, lebilincselő érvelése, a meggyőző bizonyítékok s a szerző egyéb munkáiban már megszokott elmélyedő alaposság bizonyára nem tévesztik el hatásukat és a szakemberek azzal a figyelemmel olvassák, mely a történettudomány fejlődésében fordulópontot jelentő munkákat megilleti. M. problémafűzésének középpontjában az a törekvés áll, hogy újraértékelje és időállóan megállapítsa a magyar fejlődésnek azokat a jegyeit, melyek alapján történelmünk korszakainak a való jellegüket kifejező elnevezést adhatjuk. Hogy ez a törekvése őt az egész magyar társadalmi fejlődés elmélyedő átvizsgálására és meglehetősen új értékelésére késztette, azt már láttuk a patrimoniális és karizmatikus királyságról szóló tanulmányaiban. (Társadalomtudomány 1933—34.) Ebben a munkájában tovább megy néhány lépéssel : vizsgálat tárgyává teszi azt a kérdést, hogy valóban átugrotta-e a magyar fejlődés azt a fokozatot, melyben a nyugati országok fejlődésében a hűbériség jegyei uralkodnak, vagy van a magyar történelemnek is hííbéri korszaka ? M. ellentétben azokkal, akik az első feltevéshez hajolnak és idegenkedéssel utasítják vissza még a feltevését is annak, hogy nálunk a rendiség kialakulása előtt hűbéri jellegű társadalmi berendezkedés létezhetett, úgy látja, hogy a XIV—XV. századi magyar társadalmi fejlődésnek igen sok és lényeges mozzanatát csak a hűbériség fogalmának segítségülhívásával érthetjük meg. Hogy feltevésének beigazolását megkísérelje, mindenekelőtt a hűbériség fogalmát és értelmét tisztázza Max Weber megállapításaira támaszkodva, azután az így nyert jegyeket a magyar fejlődésre alkalmazva a familiaritásban találja meg azt a viszonyt, melyet Magyarországon hűbéri jellegűnek tekinthetünk. A familiaritás nemcsak lényegében — a szabadság, önkéntesség és hűség jegyeiben — mutatott hasonlóságot a hűbéri viszonnyal, hanem még külsőségeiben, a láncolatosságban és a szolgálatvállalás ünnepélyes szertartásaiban is. Nemcsak a magánéletben érvényesült, hanem rajta nyugodott az állam egész kormányzása és a közigazgatás is, mert a király csak a főbb méltóságokat nevezte ki maga, az alsóbbrangú közigazgatási közegeket már ezek a főméltóságok választották ki familiárisaik közül. Ilyenformán létrejött egy személyi jellegű bürokrácia, amely állandó változásoknak volt kitéve : ha a király megvonta bizalmát valamelyik főtisztviselőjétől, azzal együtt az egész hűbéri lánc, az igazgatás alacsonyabb közegeinek a sora is megvált állásától s az új méltóság hozta magával teljes familiárisapparátusát. Hűbéri jellegű ebben a korban a királyi tanács is : a határozatlan összetételű intézmény tagjai el is fogathatják a királyt, ha kormányzásával nincsenek megelégedve, a külföldi