Századok – 1941
Történeti irodalom - Maksai Ferenc: A középkori Szatmár megye. Ism.: Makkai László 189
194 TÖRTÉNETI IRODALOM 194 betelepülése csak a XIV. század húszas éveiben kezdődik. A világi nagybirtokok románsága a középkor folyamán vajdáival együtt jobbágysorba került, de a királyi telepítésű sólyomkői várbirtok és az egyházi uradalmak vajdái előtt megnyílt a társadalmi emelkedés útja, a praedialis nemesi állapoton keresztül az országos nemesség felé. Az újkor elejére esik e fejlődés befejezése, ekkor alakult ki a báródsági nemes román kerület s ekkor lett országos nemessé a püspöki nemès vajdák egy része. Jellemző, hogy éppen azoknak a vidékeknek románsága tette meg ezt az utat, ahol a legnagyobb magyar népi hatást figyelhetjük meg a helyneveken és jobbágyneveken keresztül. A román nemesség hamarosan elmagyarosodott és öntudatos, áldozatokra kész tagja lett a magyar református egyháznak. A megye középkori lakosságának nemzetiségi megoszlásáról pontos képet nem lehet adni, dé a valóságot erősen megközelítő következtetésre számos támpontot adnak az oklevelek. A Mohács előtti időből ismeretes személynevek 72'44%-a kétségtelenül magyar, 1'27%-a idegen és 26"29%-a határozott nyelvi sajátságot nem árul el, de ez utóbbiak jórésze is nyugodtan a magyarság javára írható. A keresztneveket, sajnos, J. munkájának adattára sem tünteti fel, pedig azok nemzetiségi szempontból nem egyszer többet mondanak, mint a homályos keletkezésű, gyakran változó családnév. Éppen román települési területen szembeötlő ez a hiány, hiszen az asszimiláció kérdése az orthodox és a nyugati keresztény személynevek arányával világítható meg a legkönnyebben. Bizonyos, hogy a középkorban a síkvidéken keveretlen magyar tömegek laktak, de a hegyvidéken is tekintélyes számban éltek magyarok. Tudjuk azt is az 1552. évi portaadójegyzékből, hogy a megye egész területének 58%-át kitevő magyar települési területen állott a porták 86 %-a, a 41%-ot kitevő román vidéken pedig csak 14 %-a, tehát a magyar terület átlagos népsűrűsége négyszer nagyobb volt a románénál. Ha tekintetbe vesszük azt is, hogy a síksági falvak tekintélyes részében portaadót nem fizető kisnemesek és zsellérek éltek, ezeknek hozzászámításával az arány csak a magyarság javára emelkedhetik. Tehát ha voltak is zárt, de kisnépsűrűségű román települések, a középkori Bihar megye lakossága kb. 80%-ban magyarnak vehető. Ha nem is szolgáltatna a munkát lezáró gazdag adattár szomorúan beszédes adatokat, a fenti számok magukban is eléggé érzékeltetnék a török kor magyarpusztításának eredményeit, melyek következtében a megye nemzetiségi arányszáma a magyarság rovására végzetesen megváltozott. Doktori értekezés szokványos határait meghaladó vállalkozás volt M. s még inkább J. részéről a Tiszántúl nagy illetve legnagyobb megyéje településtörténetének megírása, de munkájuk mind tartalmával, mind tiszteletreméltó terjedelmével bizonyítja, hogy ebben az aránylag fiatal tudományágban új történetíró nemzedékünk mindinkább megtalálja egy következő történetírási korszak talán legfontosabb és legjellemzőbb érdeklődési irányát s ezzel párhuzamosan az egyre tökéletesedő módszert is.