Századok – 1941

Történeti irodalom - Maksai Ferenc: A középkori Szatmár megye. Ism.: Makkai László 189

192 TÖRTÉNETI IRODALOM 192 zetessé. A síksági tölgyesek azonban nem alkottak összefüggő rengeteget s így földművelő telepeknek is adtak teret, melyek a népesség szaporodásával együtt haladtak előre az erdők és mocsarak rovására. A magyarság hódító kultúrmunkáját dicséri, hogy a középkorban több falu volt a megyében, mint ma, s a török pusztítás eredménye : a mocsarasodé, elbozótosodott szántóföldek s a XVIII. században már járhatatlan, feneketlen mocsárban, nádasokban, lápi erdőkben rejtőző templomromok mindennél jobban érzékeltetik a névtelen magyar jobbágyok, szolganépek hajdani országépítő erőfeszítését. A természeti adottságokhoz való sokoldalú, leleményes alkalmazkodásnak is számos példáját mutatja a biharmegyei magyarság középkori élete. A nedves szigetek pázsitján, a dús mocsári réteken virágzott a rideg marhatartás, a tölgyesek makkján élt a híres szalontai sertés, a nád és agyékény sajátos háziiparnak adott nyersanyagot, a vizek pákászok, darvászok, halászok, vízimolnárok seregét tartották el. Ezeken a földrajzi adottságokon belül már a történelemelőtti időktől fogva megtalálta az ember az életlehetőségeket, a település folytonossága a régészet eredményei alapján kétségtelenül megállapítható. Mégis a magyarságot kell a legfontosabb tényezőnek tartanunk a kultúrtáj kialakításában, mert előtte csak szórványos népesség élt itt. A honfoglaláskori hagyomány szerint a hegység lábánál, a bihari földvár központja körül Mén-Marót kozár tartománya terült el, mely hódítás, majd házasság révén a magyar fejedelmi család birtokába került. A helynevek vallomása alapján azonban nem becsülhetjük túlságosan nagyra sem Mén-Marót népének számát, sem annak munkáját a település alapvetésében, mert a sík vidék helynevei a legrégibb kortól kezdődőleg óriási többségben magyar eredetűek. Mén-Marót alattvalói, szlávok és valószínűleg törökök, csak szórványosan lakták a megyét és hamarosan eltűntek a magyar néptengerben, noha Bihar megye nagy része kívül esett a közvetlenül honfoglaláskor megszállott területen. Tudjuk, hogy a déli mocsárvidékre korán kiterjeszkedett az Ond törzs, de azt már J.-nak nem sikerült megállapítani, hogy melyik nemzetségek tekintendők a központi hatalom terjeszkedése előtti időben ősfoglalóknak. Mindenesetre ilyeneknek látszanak a Barsa és a Zóvárd nemzetségek. A fejedelmi hatalom a hagyomány és a településtörténeti adatok egybehangzó tanúsága szerint nagyon korán vezetőszerepre tett szert a megye megszállásában s a Sebes-Köröstől északra és a hegyvidéken ha nem is mindenütt első telepítőnek, de legalább is első birtoklónak kell tekintenünk. A központi hatalom országszervező és településirányító szerepének döntő voltát mutatják ezek a körülmények. A legelső időben éppen a fejedelem területe, Mén-Marót tartományának szíve, a Sebes-Körös és Berettyó köze volt a legsűrűbben lakott terület, melytől északra már valószínűleg a X. században a fejedelmi törzs két pestmegyei nemzetsége, az Ákos és a Káta szállt meg. Ugyancsak a központi hatalom közvetlen