Századok – 1941
Történeti irodalom - Páll György ld. Jakabffy Elemér 89
ti 2 TÖRTÉNETI IRODALOM Jakabffy Elemér és Páll György: A bánsági magyarság húsz éve Romániában. Budapest 1939. 8° VIIl, 240 1. Az első világháború után külön életre kényszerült nemzetrészeinknek a szó valódi értelmében vett kisebbségi társadalmakká alakulását részleteiben nem ismerjük. Csupán azt tudjuk, hogy az új államuk részéről jövő egyre erősödő nyomás hamarosan összeroppantotta a többségi életből áthozott kereteket és változásokat idézett elő a társadalmi rétegződésben. Ennek a hosszú és a még megszállás alatt lévő területen ma is tartó folyamatnak egy részletfejezetét, a bánsági magyaroknak kisebbségi társadalommá kovácsolódását ismerjük meg J. és P. közösen írt munkájából. J., a bánsági magyarok egyik vezetője, a „Magyar Kisebbség" és a háromnyelvű „Glasul minoritatilor" c. folyóiratokkal már az uralomváltozást követő időszakban megkezdte a harcot az utódállamokba került magyarság jogaiért. Munkatársa, P., a Magyar Párt bánsági tagozatának főtitkára, az ottani magyarság sorsának szintén alapos ismerője. Bár mindketten a háború előtti Magyarország neveltjei — J. politikai pályája már az 1918-i nagy fordulat előtt megkezdődött —, a bánsági magyarság húsz évéről írt munkájuk azt mutatja, hogy bizonyos tekintetben közelebb állanak a romániai magyar fiatalokhoz, mint saját, politikus beállítottságú kortársaikhoz. Ennek oka bizonyára az, hogy J. állandóan olyan országrészben élt, melyben a magyarság saját államának idején is kisebbség volt ; érdeklődése, gondolkozása tehát sokban az új uralom alatt felnövekedő nemzedékéhez hasonlóan fejlődhetett. Az 1937. évet határnak vehetjük a romániai magyarságban megindult erjedés időszaka és az öncélú kisebbségi életforma felé való elindulás között. (Vásárhelyi találkozó.) A kisebbségi sorsban férfivá nőtt „második kör" tagjai tudomásul vették az egyre romló helyzetet úgy, amint van, és bátran hirdették az összes megmaradt szellemi és anyagi erőforrásoknak a közösség szolgálatába állítását, a romániai magyarság belső önellátását. Munkájukhoz szükségük volt a rendelkezésre álló eszközök számbavételére. Népük életének fontos kérdéseiről készített beszámolóik, melyek főként a kolozsvári Hitel c. folyóiratban jelentek meg, mind ennek a befeléfordulásnak a jegyeit viselik magukon. Ez a mozgalom az új utakat előkészítő, de népük sorsát nem intéző fiataloktól indult ki. Az erdélyi magyar társadalomban lassan gyökeret verő friss szellem kelthette J.-ban azt az elhatározást, hogy összeállítja a bánsági magyarság húsz évének mérlegét. De nem elégszik meg a jelen feltárásával, hanem azt is vizsgálja, hogyan alakult a múltban szűkebb pátriája területén a magyarság és a különböző népek viszonya. A bánsági magyarok utolsó húsz esztendejéről írt munkája ismertetésekor tehát meg kell emlékeznünk J. két másik tanulmányáról is, melyek ennek kiegészítései. Az ottani magyarok helyzete több vonatkozásban még a Romániához csatolt többi területen lakókétól is eltérően alakult. Mivel ennek a különbségnek a gyökere a múltba nyúlik vissza, J. külön kis tanulmányban mutatja be a bánsági magyar társada-
