Századok – 1940

Történeti irodalom - Kniezsa István 437

^TÖRTÉNETI IRODALOM 437 választ tud adni sok, nemrégen még megoldatlan problémájára ; az egykorú feliratok személynévanyagának átkutatása s nyelvi elemzése után pl. ma már kétségtelen, hogy a dákok trák-illir népe a római hadjáratok során csaknem egészében kipusztult. Hogy pedig Dácia tudatos, szervezett és rendszeres kiürítése után Erdély területén semmilyen, még történeti források mögötti román élet sem maradhatott, — aminek adataink pozitíve is ellenmondanak -— azt ugyancsak a római városnevek hiánya teszi még bizonyosabbá. A hazánk területén később megfordult népek közül az avar maradt itt legtovább, Hóman Bálint tehát a törökkultúrájú székelységet vele, helyesebben — a székelyek erdővidéki elhelyezkedésére és gyors asszimilálódó képességére gondolva — a vezetésük alatt élő, később a hegyek közé menekült, magasabb műveltségű bolgár vagy onogur népcsoporttal hozza kapcsolatba. Vázolja a székelyek keletre vezető vándorlásának útját, társadalmuk speciális irányú fejlődését és határszéli elhelyezkedésével járó hivatását. — Á magyarság, miként mindenütt, Erdély területén is lépésről-lépésre szállta meg a rendelkezésére álló földet. Kende és Gyula törzse a X. században a magyar Alföldről hatolt be a folyóvölgyeken át s telepei összefüggő sorban kötötték össze Erdélyt az ország többi részével. A megjelenő magyarok magasrendű keleties kultúrája emelte magához a bolgár -szláv vezetőrétegében vele rokon, de törzséről leszakadt és pusztulásra ítélt szlávságot. Szervező-, telepítőtevékenységük lassan egész Erdélyre kiterjedt, sőt túlcsapott a természetes határokon. Majdnem mindenütt, szász területen is, a magyar az ősfoglaló. A kultúrmunka nehezét már elvégezte, mikor a szászság, majd a románság megjelent. — A szászok királyaink jóvoltából végig megtartották népi függetlenségüket, de az erdélyi úniók keretében állandóan, még a Habsburg-házzal szemben is, velünk működtek össze. —A románok trák-illir eredetű, messziről s idegen világból jött pásztornépe, melyet kölcsönszavainak tanúsága szerint már ideköltözte előtt is a szlávoknak kellett a földmívelésre megtanítani s amelyet bolgárok, kunok, tatárok szerveztek meg elsőízben, csak a XII. század táján jelenik meg Erdély nyugati kultúrájú lakói közt, hogy itt a városi élet, pénzgazdaság, kereskedelem magyar és német formáival megismerkedjék. Településének lassú folyamata okleveleinkben figyelemmel kísérhető : nagyobb számban csak a XIV—XV. század idején foglal állandó szállást ; urai gazdasági, majd katonai célból telepítik meg. (Rohamos újkori térfoglalását térképek illusztrálják. Korai, 1400 előtti telepeit külön nagy térképmelléklet tünteti föl.) Legnagyobb tömegét idegen vallása megvédte az asszimilációtól, sőt ő szívott magába magyar jobbágyelemeket. Egyedül a velünk rokoneredetű kenézek olvadtak be közénk. A XVII—XVIII. század óta kapott magyar protestáns és katolikus indításokat már miellenünk használta fel a román vezetőréteg. Történettudományunknak is nagy nyeresége az az új eredményeket hozó összefoglaló, melyet Kniezsa István Erdély földrajzi neveiről írt. Kitűnik belőle, hogy nemcsak a mai magyar