Századok – 1940

Történeti irodalom - gróf Teleki Pál ld. Princz Gyula - 436

436 ^TÖRTÉNETI IRODALOM 436 részben már máshol közzététettek s adatszerűen bizonyíttattak. külön igazolásukra nincs szükség; szilárdságukat nem is kell h angsúly óznunk. A bevezető fejezetek Magyarországot és Erdélyt állítják be Európa nagyobb egységébe : gróf Teleki Pál és Hóman Bálint szól az összetartozó Kárpátmedence geopolitikai szerepéről és a szétbonthatatlan magyarság történeti hivatásáról. A honfoglaló magyarok Európa törzstájának (Közép- és Nyugat-Európának) legszélén, az attól elütő peremvidék szomszédságában találtak nekik megfelelő hazára s azt évszázados munkával hódították meg maguknak. A haza fekvéséből következik védőbástya-hivatása; a medence egysége — „egymást kiegészítő s egy egészben teljessé tevő tájak összessége"—meg a benneélők ereje pedig garancia arra, hogy ezt a hivatást ezután is mindig teljesíteni fogja. „Kicsinyben hasonmása" Erdély. Igazi ereje a népei partikularizmusának eredőjeként kialakuló egyensúly. Nyugaton nyílt határai Magyarországhoz fűzik, kelet felé zárt s századokon át változatlan határok választják el a tőle művelődésben és hagyományokban gyökeresen különböző Óromániától. -— A történeti események világánál: honfoglaló őseink művelt vezetőrétege az első, mely a centripetális Kárpát-medencét középről fogja össze s függetlensége megtartása mellett, a geopolitikai adottságoknak megfelelően nyugathoz csatolja : csak így sikerül három élettér itt összeütköző érdekeit kiegyensúlyoznia. Az állam belső egységét vendégnépei nem zavarják, a magyarság számbeli fölényének, türelmes bánásmódjának s a jövevények által megcsodált életformájának és hivatástudatának nagy a beolvasztóereje ; a keveredésnek ez a mértéke pedig a magyarság faji egyéniségére sincs rossz hatással. E folyamat elől csupán azok zárkóznak el egy időre, akik idegen kultúrák világából jöttek. Belső egység és külpolitikai egyensúlytartás mellett örök programmja marad a magyarságnak Nyugat védelme, politikai és művelődési téren, előbb csak defenzív, később nagyhatalomhoz méltó missziós tevékenységgel. A Dunamedence vezető népének az idegen kultúrába beágyazott románsággal szemben alkalma nyílt keletről hozott tradíciói megőrzése mellett megannyi nyugati kultúrérték átvételére. A török, uralom 150 esztendeje alatt a Nyugattal való közösségünk hagyományának aktív és passzív továbbvitelét nagy részben Erdélynek kellett vállalnia. A mai néprajzi kép kialakulását csak az a vérveszteség tette lehetővé, amit népünk hősies sorsvállalása következtében e 150 év alatt szenvedett. Ezt, valamint azt a tényt, hogy a Kárpát-medence egységének fenntartása európai érdek, semmilyen területi ujjárendezésnek sem szabad szem elől tévesztenie. A kiadvány gerincét a néptörténeti rész alkotja. Alföldi András, Hóman Bálint, Mályusz Elemér, Pukánszky Béla és Tamás Lajos jól egymáshoz kapcsolódó fejezetekben sorra ismertetik az Erdélyi-medencében megfordult népek települését, távozását vagy itteni helyzetük alakulását, majd Kniezsa István ad képet a nyomukat őrző, múltjukba világító földrajzi nevekről. Archeológiánk, a nyelvészetet is segítségül híva, ma már egészen pontos