Századok – 1940

Történeti irodalom - Altheim; Franz: Die Soldatenkaiser. Ism.: Alföldi András 427

428 ^TÖRTÉNETI IRODALOM 428 kális szemlélet — már háttérbe szorul nála. Ennek egyik oka az is lehet, hogy az illusztris szerző igen gyorsan írta meg e korszak ábrázolását, melynek tárgyköréből részletkutatásokat alig közölt. Amellett keresztmetszete is — tudatosan — az életnek csak bizonyos területére szorítkozik. A „Soldatenkaiser" valójában inkább „Soldatengeschichte", a III. század katonai fejlődésének, háborúinak ecsetelése, amely nyomon követi a birodalom egységét szétfeszítő népi erők feltűnését és szerepét, az impérium határain felbukkanó új barbárnépeket s a velük vívott háborúkat. Ami másféle témája ezen kívül marad, az elsősorban csak az uralkodók jellemzésének hátteréül szolgál ; császár-képmásai érdekfeszítően vannak írva, de mintha kissé nagyon is szívesen időzne a mai olvasóközönséget leginkább lekötő problémáknál. Könyvsikere nagy lesz. Valamivel A. művének megjelenése előtt hagyta el a sajtót a Cambridge Ancient History XII. kötete, mely ugyanezt a korszakot tárgyalja, csakhogy nagyobb terjedelemben és minden oldaláról : itt kapunk az alkotmányfejlődésről is keresztmetszetet, a kereszténység és az állam döntő küzdelméről, a gazdaságtörténetről, a pogány vallási világ alakulásáról és a filozófiai iskolákról, a görög és latin irodalomról, a képzőművészetek alakulásáról, stb. írott fejezetek mellett, — valamint mindarról, amit a „Soldatenkaiser" is felölel. De le van itt fektetve az események pontos menete és egymásba-kapcsolódása is, amelynek ismerete nélkül nem érthetnénk meg a nagy históriai folyamatokat sem. E cambridgei kötet kollektív munka eredménye : egyesíti azon szakembereket, akik hosszú évek türelmes munkájával eltisztították a III. század történelmi áttekintése útjában fekvő akadályokat. Négy német, két amerikai, egy belga, egy dán, egy francia és egy magyar munkatárs mellett négy angol írta ezt a vaskos kötetet, amely felment az alól, hogy részletesen állást foglaljunk A. művével szemben. Elég, ha két lényeges kérdésre térünk ki, s azután igénytelen megjegyzéseket fűzünk kisebb jelentőségű dolgokhoz. Az első komoly vitás pont a dákok és a rómaiak sorsának problémája Erdélyben. Szerzőnk számos utazása közben Romániában is megfordult, ahol szívélyesen fogadták, a legújabb ásatásokat neki a helyszínén megmutatták (96. 1., 1. jz.) és alkalmat adtak arra, hogy az eredményeket ,,a hely színén felülvizsgálhassa" (102. 1., 1. jz.). Ottani kollégáinktól „értékes utalásokat" kapott (99. 1., 4. jz.) szóban, írásban és irodalmi idézetekben (pl.: 103., 1. 2. jz., stb.), s ez az oka, hogy a román dolgozatokat többször idézi e témához a többieknél. Ez kicsinység, nem szeretnénk felfújni, de talán nem árt egy-két példával személtetni. A 99—104. lapon tárgyalja a római Dácia tragédiáját, még pedig — amint a 99. 1. 5. jegyzetében olvasható is —, egy magyar összefoglaló cikk felhasználásával. Ebből veszi az általános vonalvezetést, de mivel a részletekre nézve jónehányszor citálja a román irodalmat, az lehetne a távolabb álló benyomása, hogy szomszédaink kutatásából annyiszor többet merített, amennyivel többször idézi munkásságukat. — Vagy : a 265. lapon leírt gondolatmenet két-