Századok – 1940

Értekezések - ISTVÁNYI GÉZA: A középlatin filológia problémája Magyarországon 12–29

ISTVÁNYI GÉZA magyarázható. Ügy látszik, mintha minden egyes szöveg külön-külön, a többi magyarországi szövegtől függetlenül szakadt volna ki az általános európai írásbeliségből.1

A magyarosság majd minden egyes írónál másutt és másként jelentkezik. Az itt-ott megnyilvánuló és kielemezhető hungarizmusok egymástól független, önmagukban álló jelenségek, e korai századokban még nem beszélhetünk speciális magyarországi latinságról. Nagyjában ugyanezt mondhatjuk el a szomszédos területek, elsősorban Lengyelország középkori latinságáról.2 Megváltozott a helyzet a XI11. század második felétől kezdve. Mint az eddigi magyar írásbeliség- és iskolázástörténeti kutatások már láttatni engedik, ekkor kezdett az európai írásműveltség Magyarországra is olyan mértékben kiterjedni, hogy a nagy európai írásbirodalomnak kialakulhatott a külön magyarországi provinciája. Megnyilvánult ennek az új fejlődésnek hatása a magyar latinságban minden oldalról : így tartalomban, pl. magyar témák kerülnek földolgozásra, de riiég sokkal inkább nyelvezet és stílus dolgában. Bizonyos magyar nyelvből latinosított, vagy speciális magyarországi jelentésű szavaknak, bizonyos kifejezéseknek, fordulatoknak, egyszóval hungarizmusoknak állandósulása szemmellátható. Igaz, hogy az anyagnak már felületes átvizsgálása is meggyőz bennünket arról, hogy ez a magyar latinság a román, vagy a germán népek egykorú latinságához képest igen tiszta volt. Nyilvánvalóan azért, mert a hazai nyelv igen élesen elütött a latintól. Franciaországban és Olaszországban, ahol az élő nyelv sok tekintetben rokon volt az irott latin nyelvvel, sőt a nemzeti írásnyelv is már első virágkorát élte, természetesen nagy hatással volt mindez a latin írásnyelvre. Fogalmazás közben önkéntelenül is keveredett egymással a két rokon nyelv, az eltérések nem voltak tüstént érezhetők. A germán népek középkori latinságán már kevesebb nyomot hagyott a vulgáris hatás3 és méginkább így volt ez minálunk. Tanulságos volna mármost ebből a szempontból is a lengyel, cseh és horvát latinság megfigyelése. Nem lenne érdektelen azután a hazai latinságban a galliciz-1 így illesztette be Huszti József az Intelmek és Szent István törvényeinek latinságát a karoling-renaissance latinságába (i. h. 18. s köv. I.). 2 Vatroslav v. Jagié : Die slawischen Sprachen. (Die Kultur -der Gegenwart. Teil I. Abt. IX. Berlin u. Leipzig 1908, 32. 1.) és Alexander Brückner i. h. 153. 1. 3 Franz Blatt : Sprachwandel in der Latein des Mittelalters. Historisehe Vierteljahrschrift XXVIII. 21. s köv. 1. és Charles Brunei : Le latin des Chartes. Revue des Études Latines III. 129. s köv. 1.