Századok – 1940
Tárca - DOMANOVSZKY SÁNDOR: Károlyi Árpád † 357
358 TÁRCA írásaid világos logikai felépítése, stílusod egyszerű eleganciája ellenállhatatlanul lebilincseltek. Témáidat a npgy nemzeti küzdelmek problémáiból választottad, a háromrészreszakadás korából, a Bocskay-fölkelés idejéből, a npgy fölszabadító harcokból, a reformkorból, avagy Széchenyi döblingi vajúdásaira és Batthyány Lajos gróf tragédiájára vetettél vils got. Tősgyökeres alföldi magyar lelkednek ezek voltak kedvesek. Nem azért, licgy velük sikert arassál, vagy hogy az ő révükön szónoki babérokat keressél. Semmi sem állott Tőled távolabb, mint a hatáskeresés vagy az üres frázis. Te mindig csak az igazságot kerested, a magyar lélek, a magyar élet nagy sorsfordulásainak lényegét, amint azok a vezető egyéniségek tetteiben és sorsában megnyilatkoztak ; a kedvezőtlen tényezőket sem hallgatva el, hegy okulásul szolgáljanak. Még ha Széchenyi keserű döblingi töprengéseit és kétségbeesését vázoltad is, abból is a lélek magasztos megnyilatkozásai világítottak ki és fölemelőleg hatottak. Keresetlen szavaidból az erős meggyőződésű nemzeti érzés melege sugárzott. A tudós kutató és író átütő sikerének magyarázatát azonban nemcsak sz'g :>rú módszerességed és erős nemzeti meggyőződésed adta meg, hanem nem utolsó sorban a mögöttük álló tn.gy emberi kvalitásaid. Keresetlen egyszerű egyéniséged, határozott állásfoglalásod mellett is mindig udvarias előzékenységed, szíves készséged, mellyel éles elmédnek és nagy tudásodnak kincseit a Hozzád tanácsért fordulóknak pazarul kitártad. Nfgy volt hatásod a levéltári ügyre ; à bécsi házi, udvari és állami levéltár, a mai Staatsarchiv újjárendezésének ügyét is a Te ;g izgatásod indította el, példát adva ezzel a Nyugatnak is ; negy volt a mi speciális levéltárügyünkre, különösen a likvidáció idején, bölcs tanácsaiddal, hrgy ez miként oldassék meg. De ennél az alapvető munkánál nagyobb volt hatásod a kutatókra. Magyart és távoli országok idegenjeit, akik a bécsi házi, udvari és állami levéltárban kutatásaik közben fölkerestek, elragadott és hálára kötelezett az a mód, ahegy őket útbaigazítottad, valósággal perspektívát nyitva előttük, hegy tárgyukat milyen alapon és hogyan dolgozzák föl. Azok a megbeszélések, amelyeket Veled folytattak, mindig nemcsak megbecsüllietetlenek voltak részükre, de felejthetetlenek is maradtak. A közlésnek, az útbaigazításnak, a nem tolakodó tanácsadásnak olyan meghódító képességével rendelkeztél, amely a ritka isteni adományok közé tartozik s amelynek kivételes nevelő, pedagógiai értéke van. Örök kár, hegy nem kerültél tanszékre, ahol a Benned rejlő kiváló értékeket és nagy tudásodat legg ,'iimölcsözőbben fordíthattad volna nemzeted javára. Kortársaid nem ismerték föl kellőképen ez érdemeidet s amikor lehetőség adódott volna, hegy tanszéket kapjál, mellőztek. így sokáig csak azok a m gyar kollégáid élvezték lelkednek gazdag kisugárzását, akik a bécsi levéltárban vezetésed alá kerültek. Szélesebb körben honfitársaidnak csak akkor jutott osztályrészül ez az áldás, amikor Trianon után — nyugdíjas korodban — a Té terveid szerint a