Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román fejlődés alapvetése - 278–313

291) ELEKES LAJOS névadás türk gondolkodáshoz, szokásvilághoz simul, vagy másrészt a magyarországi Pogány, Szerecsen stb. nevek esetében majdnem teljes bizonyossággal állítható, hogy azt is jelzi. A fentiekből az derülne ki, hogy a románság vezetőrétege, vagy legalább is jórésze kezdettől fogva idegen elemekből került ki. Ezt a merész megállapítást tökéletesen igazolja a román fejlődésnek egy érdekes vonása. A román nép neolatin őse rumunnak nevezte önmagát, s ebből fejlődött később irodalmi úton a most használatos román forma.1 Azonban ez csak a legújabb időkben ment át a politikai nemzet egészének jelzésére, korábban vagy vlachot, vagy a regionális tagolás szerint moldoveant, ungrovlahiait, olteniait mondtak. A román kifejezés ugyanakkor a vajdaságok forrásanyagában jobbágyot, nemszabadot jelentett, s ezt az értelmét megőrizte egészen a XVIII. századig.2 Ezt a különös jelenséget már mások is megpróbálták idegen uralommal magyarázni, Lecca például a német lovagok terjeszkedésével akarta kapcsolatba hozni. Ötletét Bodin joggal nevezte képtelènségnek.

3 Nem vitás ugyan, hogy a román népnév átsiklása társadalmi réteget jelző kifejezéssé a társadalomrétegek népi különbségével kapcsolatos, de az is kétségtelen, hogy ennek a fejlődésnek lehetővé tételéhez sokkal mélyebb, általánosabb és hosszabban tartó hatásra, együttfejlődésre volt szükség, mint aminőt akár a lovagok, akár más, a vajdaság valamelyik részét rövidebb ideig megszállva tartó népelemek részéről feltehetnénk. Politikai fensőbbséggel semmire sem megyünk, olyan népelemeket kell keresnünk, amelyek vezetőrétegként évszázadokig éltek együtt a románsággal s végül beleivódtak. Hogy ezt meghatározhassuk, elsősorban azt kellene tudnunk, hol és mikor alakult ki a román név második jelentése. Hunfalvy azt hitte, hogy már a Balkánon is szolgát jelölt, adatából azonban, amely egy késői havaselvi ügyre utal, ez egyáltalán nem következik.4 A vajdaságokban későn és nem egyenletesen bukkan 1 Giurescu : Ist. Rom. II/l. 331. 1. 2 Ld. pl. N. Iorga : Anciens documents de droit roumain I. (Paris—Bucarest 1931), 225—226. 1. : egy szabad ember eladja magát rumännak. Rumunok Havaselvén, Gorjban : uo. 220—221. 1. Megkülönböztetés szabadok és rumunok közt uo. 227. 1. jz. : „n'au fost megiasi de felül lor, ci tot au fost rumini", stb. v. ö. tanulmányunk második részével. 3 Revista Istoricá Romána 1935—36. évf.-ban Bodin ismerteti Lecca : Românii (Convorbiri Literare 1935) с. művét. 4 Az oláhok története, II. 95—96. 1. A bráilai szerdár leánya bepanaszolja a konstantinápolyi zsinaton egy atyafiát, aki megkárosította ; szó van a birtokához tartozó rumunokról.