Századok – 1940

Történeti irodalom - Kos; Milos 215

TÖRTÉNETI IRODALOM 215 destructionis regni Hungáriáé per Tartaros. Mindkettőt Juhász László kiadásában olvashatjuk. Rogerius munkájának kézirata nem maradt fenn, csak nyomtatott szövegei 1488-tól kezdve, — a Planctus szövegét pedig egy, a XIV. század elejéről való párisi kézirat őrizte meg.1 A kötet következő darabja eddig ismeretlen szöveget ad, egy verses krónikát, amelyet a kiadója, Milos Kos, Sittichi verses krónikának, nevezett el. Az a kódex ugyanis, melyben ennek a XIII. század második feléből való rímes krónikának a szövege fennmaradt, az 1136-ban alapított sittichi ciszterci kolostor kézirata volt ; jelenleg a laibachi egyetem könyvtára őrzi. Az író, aki idegen szerzetes lehetett, 1240 tavaszán járt IV. Béla királynál Sopronban, amint ezt ő maga elmondja krónikájában. Minthogy IV. Béla 1240 május 20-án Sopronban megerősítette István fiainak a heiligenkreuzi apátság részére tett adományát, Kos valószínűnek tartja, hogy ebben az ügyben heiligenkreuzi küldöttség járt akkor a királynál, s ennek a tagja lehetett a kis mű szerzője is. Jól ismeri II. András és IV. Béla korának eseményeit, s ez is valószínűvé teszi, hogy ennek a magyar kapcsolatairól ismert ausztriai kolostornak szerzetese volt. Mint a reuni kolostorral, úgy Heiligenkreuzzal is irodalmi összeköttetésben állhatott Sittich, s Kos feltevése az, hogy ezeknek a kapcsolatoknak köszönhetjük a krónika-töredéknek fennmaradását. Kos szerint az utolsó esemény, amelyről a csonka krónika szól, István megkoronáztatása, s így 1245 augusztusa után készült (603. 1.). Azt hisszük azonban, hogy ez a megállapítás a 25. versszak félreértésén alapszik. Arról beszél itt az író, hogy IV. Béla mennyit szenvedett a tatár betörés miatt, mert gyér mekkorában („pro tempore in puerili flore") gondtalanul, rózsák közt élt („roseo decore vixerat"), majd dicsőség és tisztelet övezte (,,coronatus gloria insuper honore"), s nem volt oly hatalmas fejedelem, mint ő. A puer és a coronatus tehát semmikép sem kapcsolhatók össze Istvánra vonatkoztatva. Ami a szöveget illeti : az 5. versszak utolsó sorában a formám helyett valószínűleg más olvasandó, éppúgy a 6. versszak 6. sorában a deprelatum helyett (talán depredatum ?) ; — a 7. versszak utolsó sorában mire claritis helyett kétségtelenül mire claritatis a helyes olvasás ; — a 12. végén adprobationem helyébe ad proba-1 Az 545. 1. 1. jegyzetében közölt irodalomhoz pótlandó : Pálfy Ilona : A tatárok és a XIII. századi Európa (1928) és gr. Zichy Ladomér : A tatárjárás Magyarországon (1934). — Az 556. 1. jz.-e a királyi kancelláriáról nem pontos. — Az 559. l.-on, a 12. fejezet végén felesleges a sic a „iustitia mediante" után. —• A 15. fejezetben szereplő Buda (561. 1.) csak Óbuda lehet. — Az 567. 1. 1. jegyzetében említett Bulch sem nem Bölcs, sem nem Balázs, hanem Bulcsú püspök a Lád vagy Vér-Bulcsú nemzetségből. — A Planctus „almi vates prosternuntur" sorához a kiadó ezt a magyarázatot fűzi: ioculatores (594. 1.). Ez aligha lehet helyes ; igaz, hogy nehéz volna megfejteni, de valószínű, hogy csak a rím kedvéért került ide ez a szó, mert az igricekhez az almus jelző sem igen illenék.