Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

178 AbFÖLDI AUDKAS csak Nagy Konstantin óta jutnak szerves érintkezésbe a birodalommal, miután e császár olyan szövetséget köt velük, mely kitűnő emberanyaguknak a birodalmi seregben való felhasználását biztosítja. Ezután, amikor a foederatus-ság állandó berendezéssé válik és a hadsereg mindinkább a germánság kezébe csúszik, valóban összeforrnak a birodalommal, mely olyasvalami lesz számukra, mint a gyáros a mult generáció munkásságának azon rétege számára, mely folyton sztrájkolt ugyan, de gondolkozása annyira a bérsrófolásra rendezkedett be, hogy akaratlanul is a tőke függvénye lett. Hatalmas új kapocs volt már ekkor Róma és a germánok között a kereszténység is, mely által a gót propior Romano, et, ut res docuit, timoré Dei mitis in caede (Oros. 7, 37, 9) lehetett. A kétszázas évek keleti-germán támadói még teljesen idegenül álltak a város fogalmával szemben1 és ahol csak tehették, dúlták-égették a római telepeket2

, amint ezt az ásatásoknál mindenütt felbukkanó datálható égési rétegek szemléltetik. E népek még nem értek meg akkor a pénzgazdaságra és nem látják okát, hogy ennek gépezetét, a romanizált városi társadalmat szét ne rombolják. Annak a kölcsönös megértésnek és idillikus együttműködésnek, melyet Erdélyben germánok s állítólag ott maradt románok között a kontinuitás hívei feltételeznek, sőt romantikus színekkel festenek néha ki, nincsen nyoma sem az irodalmi forrásokban — a régebben tévesen idevonatkoztatott auktorhelyekre,3 úgy látom, már az ellentábor sem hivatkozik —, sem pedig az archaeológiai tényállásokban. Ha a hatalmas készültséggel végrehajtott kiürítés után még mindig maradt volna néhány romanizált csoport •— habár ilyennek nyomát eddig nem lehetett kimutatni —, ezeknek sorsát az pecsételte volna meg, hogy Aurelianus óta még több mint hatszáz évig egész sor germán, törökfajú és szláv néphullám öntötte el Erdélyt és így amelyik zúgot az első nem söpörte volna ki, azt kilúgozták a későbbiek. Azt pedig, hogy a román nép hogy alakult ki a Balkánon és hogy jött később Erdélybe, megállapították már a nyelvészek, a néprajz és középkori történet kutatói.4 1 Petr. Patr. frg. 170 = Dio Cass., ed. Boissevain 3, 745 1. 2 Másképp C. Daicoviciu i. m. 82. 1., akivel szemben fenntartom régebbi véleményemet. 3 Alföldi A.: A gót mozgalom, 57. s köv. 1. 4 Tamás Lajos idézett könyvében teljes összefoglalást talál erről az olvasó. . . .