Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

166 ALFÖLDI ANDRÁS a rendszeres érintkezést a roxolánokkal ; a magyar Alföld leletei igazolják, hogy ez az érintkezés déloroszországi kultúrjavakat közvetített hozzánk és római portékát vitt Dél-Oroszországba. Ha a térképre vetünk egy pillantást, úgy tűnik fel a két szarmata törzs elhelyezkedése, mintha két hatalmas ék fúródott volna a római Dácia hátába a barbárság felől, hogy az impériumtól elválassza. Mint valami cérnanyakon ingadozó vízfej, úgy úszik az új tartomány a barbárság tengerében. Vájjon hogy tűrhette a római kormányzat a határviszonyok e szerencsétlen alakulását? Ne feledjük, hogy a III. század germán mozgalmai akkor még a jövő méhében szunnyadtak és amíg ez a rettentő erejű nyomás nem éreztette hatását, addig többé-kevésbbé elégnek bizonyult a szarmatákat úgyszólván minden oldalról körülvevő fegyveres készenlét. És ha Róma megelégedett ezzel, annak a megelőző fejlődésben van a magyarázata. Augustus —még egyszer emlékeztetünk e fejleményekre — el akarta foglalni a mai Németország nagy részét és Csehországot ; a dákok leigázása pedig, mely már Caesar élete végén majdnem megvalósult, szervesen egészítette volna ki e nagyszabású elgondolást. De a pannóniai lázadás és Varus pusztulása elijesztették az öregedő uralkodót hódító szándékaitól és utódai nem eredeti terveinek fonalát vették fel, hanem az összetört öreg megtorpanását követték. A dunai határra nehezedő markomann-quád és dák nyomást — láttuk — barbár hűbéresállamok közbeiktatásával igyekezett kiküszöbölni Tiberius és egy ideig tényleg be is vált ez a koncepció. De az I. század vége felé rendkívül megerősödött szvébek és dákok megmozdulása egyszeriben véget vetett e nyugalmi helyzetnek. Nyugat felől a quádok egészen a Duna könyökéig nyomták vissza a jazigokat , és a császárok kénytelenek a rajnai arcvonal meggyengítésével a Budapest és Bécs közti Dunaszakaszon oly sok csapatot összevonni, mint sehol máshol, hogy a quád nyomást ellensúlyozhassák. A dákok hadereje ugyanekkor annyira megnőtt, hogy az ütközőállamocskák nem tudták többé visszatartani a dunai provinciák elleni támadásaikat ; szerencse volt még a jazigokkal való halálos ellentétük, mely lehetetlenné tette az összes dunai barbárok egyesülését a világbirodalom ellen. Ily körülmények között Traianus elhatározta, hogy a dákokat megrendszabályozza s mikor első hadjáratával nem ért célt, kifüstölte őket Erdély sasfészkéből. A jazig és roxolán hűbérállamok két tűz közé szorítva egyelőre még megmaradtak, de nem lehet kétséges, hogy a hódító szándékú Traianus