Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

162 ALFÖLDI ANDRÁS városoknak, hogy a kultúrfejlődésben elmaradt vidékek városiasodását előmozdítsa. Ez azt jelentette, hogy az illető közületek — egyéb kiváltságok mellett — ezáltal mentesültek az egyenesadóktól és nem tartoztak többé a helytartók joghatósága alá.1

Ezt a rendkívül nagy kedvezést seholsem alkalmazták oly mértékben, mint Dáciában, ahol Dierna, Sarmizegetusa, Napoca, Apulum és Potaissa nyerték el e rendkívüli előnyöket.2

Nem is annyira Erdély természeti kincsei, mint a ius Italicum és egyéb állami kedvezmények vonzhatták mindenfelől ide az embereket, de egyenesen hatalmi szóval is telepítettek itt. Nem arról van tehát itt szó, hogy Dáciában a bennszülöttek csodálatos gyorsasággal asszimilálódtak volna — nem is volt, aki ezt tehesse, láttuk —, hanem arról, hogy más provinciák romanizált elemeit állami pártfogással átültették ide. E nagyszabású kormányzati segélynyújtás néhány nemzedék alatt déli és nyugati szomszédjai színvonalára emelhette volna a dáciai romanizmust, ha már a második század folyamán a nagy markomann-szarmata háborúk húsz esztendeig tartó dúlásai, majd a következő század első felének szinte évente megújuló barbár betörései meg nem akasztották volna fejlődését ; az ekkor beállott világválság és általános hanyatlás pedig nem engedte meg a birodalomnak, hogy e bajokat orvosolja, sőt a tartomány feladására kényszerít ette. Mégis nagyon tévedne, aki a dáciai későszülött és nyers romanizmus erejét lebecsülné : durvaság és erő sokszor járnak együtt. Ma már senki sem vonja kétségbe, hogy a dunai provinciák áldozatos államfenntartó akarata mentette meg — Pannónia vezetése alatt — a világállamot a III. század véres vonaglásaiból3 és bizonyos az is, hogy e hazafias katonai szellem letéteményesei közt Dácia is ott volt. Romanizmusának egészséges illyr-kelta-déli thrák alaprétege képessé tette rá, hogy részt kérjen a Genius Illyrici harcából az imperiumért. A római Dácia sorsának alakulását csak akkor érthetjük meg igazán, ha azokra a vidékekre is vetünk egy pillantást, amelyek nyugaton és délen határolták. Annál is inkább, mert azért hitték eddig sokan, hogy tovább élhetett a dákság 1 H. Last, Cambridge Ancient History XI. 1936, 455. s köv. 1. A. v. Premerstein, RE., s. v. ; A. N. Sherwin—White : The Roman Citizenship (1939), 216. s köv. 1. 2 Ulpian., dig. 50, 15, 1, 8—9. 3 V. ö. A. Alföldi: Die Vorherrschaft der Pannonier im Römerreich und die Reaktion des Hellenentums unter Gallienus. „Fünfundzwanzig Jahre Römisch-Germanische Kommission" (1929), 11. s köv. 1.