Századok – 1940
Szemle - Félegyházy József: Pázmány bölcselete. Ism.: Clauser Mihály 111
SZEMLE 111 a vajda okleveles gyakorlatának írásszerve volt-e az elődje ; csak ezután tér rá az Izabella és János Zsigmond-korabeli kancellária szervezetére és működésére. Tárgyalása részletes és alapos, a kancelláriai tisztviselők névsorát is hozza, ebből azután a hivatallá alakulásra nézve értékes támpontokat nyer. Végső következtetése, hogy a külső formát a fejedelmi kancellária a királyitól vette át, de a vajdai okleveles gyakorlatba nyúlnak vissza a gyökerei. Szorosan vett oklevéltani eredményein kívül érdekes bepillantást nyújt az erdélyi igazságszolgáltatás menetébe, a kis kancellária okleveleit például Vinkler János alapvető munkája nyomán a perfolyammal kapcsolatban ismerteti. Az újkori bíróságtörténet mindenütt jelenlevő rejtélyes alakjairól, a protonotáriusokról is szól többhelyütt, de csak azt részletezi, hogy átvették, felbontották, javították, kiadták az okleveleket. Bizonyára nem volna gyümölcstelen abban az irányban is kiterjesztenie kutatását, hogy a perfolyam egyes részeiben és az ügyek anyagi elbírálásában az ítélőmesterek az egyes korokban mennyire vesznek részt, hiszen éppen ez a kancellária és a bíráskodás történetének legizgalmasabb közös kérdése : hogyan lesz a protonotáriusból — ítélőmester ? Ki kell emelnünk P.-nek azt a megállapítását, hogy a valószínűleg a nagyobb kancelláriából származó remissionalis levelek (a fellebbezett ügyek elintézésével) szintén a protonotáriusok ellenjegyzésével mentek ki, tehát a vezetésük alatt álló kisebb kancellária keretein túl is hatáskörük volt az igazságszolgáltatással kapcsolatos oklevelezésben ! Ugyancsak érdekes és figyelemreméltó tény, hogy a magyarországi, nagybírák szerint tagolt táblai ítélkezés helyett Erdélyben kezdettől fogva csak egy ítélőszék működik, a fejedelemé, tehát itt előbb alakul ki a testületi bíráskodás, hiszen nem kell szerzett joghatóságokat kiküszöbölni. Ebből azt is következtethetnénk, hogy az ítélőmesterek működése is egységesebb, kialakultabb lehetett, mint az anyaországban. P. több jegyzetben tanújelét adja annak, hogy a keretein túlmenő problémákhoz is van szeme (5., 73. 1. jz.), bizonyára ezekben a kérdésekben is érdemes munkát végezne. Talán csak a „feudális" szót kell kevésbbé könnyelműen alkalmaznia (38. 1., 50. 1. jz.). Bónis György. Félegyházy József : Pázmány bölcselete. Budapest 1937. A Pázmány Péter Tudományegyetem Barátainak Szövetsége. 8° 229 (1) 1. — Pázmány óriási szellemi öröksége fokozott érdeklődés középpontjába került a nemrégen mult jubileum révén. Kivételes szellemi nagysága — tudjuk — egyaránt fogékony volt elvont értékok és gyakorlati követelmények iránt. A szerzőt az elvont értékek rendszerezője fogta meg. Alapos és minden dicséretet megérdemlő munkát végzett, hogy Pázmányban a bölcselőt fedezze föl. Az eredmény kevésbbé méltányolható, mint a munka. Ha meggondoljuk ugyanis, hogy — amint a szerző is írja — „Pázmány egész bölcseletében kifejezetten a jezsuita iskola követője" (216. 1.), akkor fölvetődik a kérdés : vájjon nem erőszakolt-e eredeti bölcselőt látni benne ? Úgy hisszük, elegendő, ha feleletünk a készségre való utalást tartalmazza. Mert aligha bízták volna elöljárói Pázmányra a gráci bölcsészeti tanszéket, ha nincs meg benne az alkalmasság és fölkészültség. Viszont nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy Pázmány oly fiatalon került e polcra, hogy még nem igen szabadulhatott tanulmányai hatása alól, s hogy három évnél tovább nem foglalkozhatott e stúdiumokkal, mert Vágsellyére került. Sajnos, tehát alig volt ideje arra, hogy a benne rejlő bölcselői képességet tökéletesítse.