Századok – 1940
Történeti irodalom - Vanyó Tihamér 88
88 TÖRTÉNETI IRODALOM szellemileg, belsőleg is megerősödve halad tovább kitűzött céljai felé. Az újabb kötetek szélesebb kutatási területet átfogó volta, magas tudományos színvonala kellő biztosíték arra, hogy a Regnum el fogja érni célját, a magyar katolikus egyháztörténet korszerű nézőpontok és módszerek szerint való művelését és az eredményeknek az egyetemes magyar történelembe való beillesztését. Éppen a magyar katolikus egyháztörténetírás problematikája és módszerei miatt becses Vanyó Tihamérnak, a második kötet élén megjelent, programmot adó tanulmánya. (Az egyházmegyetörténetírásról. Francia tervek — magyar tanulságok, 3—18. 1.) A Gallia Christiana korszerű megírására készült különböző tervek mellett ismerteti a valencei egyházmegyének a szakkritika szerint mintaszerű monográfiáját, Bonnenfant kanonok művét. A magyar katolikus egyháztörténet feladatainak korszerű megvalósítása érdekében szakértő bizottságot kellene alakítani egyrészt a kutatás és feldolgozás kérdéseinek elvi tisztázása érdekében, másrészt ez irányítaná a hazai és külföldi levéltárak és gyűjtemények szervezett átkutatását, valamint a kiadást is. V. elgondolása az egész magyar történetírásra nagyjelentőségű eredményekre vezetne, ha a mai időkben az anyagi alapot ilyen nagy munkálat elvégzéséhez meg lehetne teremteni. Bálint Sándor Szeged, Tápé és Jászladány vidékén gyűjtött népi imádságformulákat közöl (Népünk imádságai, 19—47. 1.) ; érdekes adatok ezek népi vallásosságunk fejlődéstörténetéhez is. Karsai Géza a középkori keresztény dráma keresztény liturgikus vagy pogány kultikus eredete körül támadt vitát ismerteti, s maga arra az eredményre jut, hogy a „színjátszás minden kultúrfokon vallásos gyökerekből eredt és táplálkozott". (A színjátszás vallásos gyökerei, 48—68. I.) Balányi György Boldog Margit rendi mesternőjének, Magyarországi Boldog Ilonának életadatait igyekszik közelebbről meghatározni (Magyarországi Boldog Ilona, 69—79. 1.) és a legenda és az okleveles adatok összevetése alapján sikerrel bizonyítja, hogy Ilona, akinek kultusza a középkor végén Itáliában általánosan el volt terjedve, a bollandisták önkényes feltevése ellenére is, idősebb kortársa volt Margitnak, tehát valószínű, hogy annak rendi nevelője is volt. Gábriel Asztrik a középkori irodalom alapos ismeretével meggyőzően bizonyítja, hogy Szent Erzsébet kultuszában Nyugaton mindig hangsúlyozták magyar eredetét és árpádházi leszármazását (Szent Erzsébet magyarsága nyugati szemmel, 80—96. 1.). Barta István széleskörű kutatások alapján azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy magyarországi hallgatóik révén minő hatást gyakoroltak a késő gótika és a skolasztika szellemét képviselő külföldi egyetemek a magyar műveltség fejlődésére. (Középkorvégi szellemi művelődésünk és a külföldi egyetemek, 97 — 118. 1.) Kónyi Mária a bátai bencés apátságban őrzött ereklye, Krisztus vérét tartalmazó eucharisztikus ostya történetét írja meg. (A bátai apátság Szent Vér ereklyéje, 119—40. 1.) A mintegy százötven éven át (1390—1540) a nemzet áhítatos kegyeletének tárgyát képező ereklye sorsával foglalkozva, részletesen tárgyalja tudományos szemszögből a késői középkor más eucharisztikus csodáit,