Századok – 1939

Szemle - Zoltai Lajos: Ötvösök és ötvösművek Debrecenben. Ism.: Schey Ilona 130

130 SZEMLE váltságainak felsorolásától kezdve a XVI—XVII. sz. vallási és ezekkel egybeeső politikai küzdelmeinek rajzán keresztül a XVIII. sz. katolikus restaurációjáig állandóan hiteles adatokkal bizonyított eleven és izgalmas képet adnak. Méltán csatlakozik ezekhez a XIX. sz., az önálló püspöki székesegyházzá alakult régebbi plébániatemplom életének fel vetítése is. A kassai Szent Erzsébet-templom a magyar művészettörténetírásnak állandó és középponti problémája volt a múltban s az a jelenben is. Számos kisebb cikk és közlemény vitán nagyszabású monográfiáját is elkezdte Mihalik József, de művéből csak az első kötet jelent meg, W. műve így a dómnak nemcsak nagyszabású és teljes, de mondhatni első kimerítő feldolgozása. Ez pedig egymagában jelzi azt az értéket, melyet hazai tudományosságunk a művel nyert s a hasznot, amelyet a jövő kutatói vallhatnak majd a magukénak. A könyv még a cseh uralom idején jelent meg, magyar nyelven s minden lapján a magyar multat eleveníti, a magyar életet, a magyarok jogait, tetteit idézi. Hogy ez mit jelentett, minő munkát, erőfeszítést és erkölcsi bátorságot, bővebben nem kell kifejtenünk. A szerző joggal tarthat igényt művében a tudomány elismerésére, személyében pedig minden magyar ember tiszteletére és szeretetére. Kampis Antal. Zoltai Lajos : Ötvösök és ötvösművek Debrecenben. (A Debreceni Tisza István Tud. Társaság I. osztályának kiadványai, VII. k. 5. f.) Debrecen, 1937. 8° 84 1., 11 kép. — A tervszerű kutató munka levéltárainkból származó újabb adatok segítségével a magyarországi ötvösművészetre mind több és több fényt derít. Ismerjük már Kassa, Pozsony (Mihalik J.), Nagyszombat, Besztercebánya, Rimaszombat (Mihalik S.) és más városok ötvöscéheinek iratait, továbbá a XVIII. és XIX. századi ötvösök névjegyzékét (Kapossy J.), s legutóbb megjelent a Magyarországon használt ötvösjegyek rendszeres gyűjteménye (Kőszeghy E.) is. Ezekhez csatlakozik most Z. munkája. Jelentőségét emeli, hogy az egyik legmagyarabb vidék művészettörténeti múltjába enged bepillantást. Érdekes, hogy míg az Alföldön a török pusztítás következtében a képzőművészetek gyakorlatának szinte a nyoma is kiveszett, addig az ötvösművészet, akkortájt inkább ötvösipar, tovább virult. Z. levéltári kutatás, régi tanácsi jegyzőkönyvek, bírói számadások, helybeli iparosokról és kereskedőkről szóló kimutatások alapján közli a XVI. századtól a XIX.-ig Debrecenben működött ötvösművészek nevét s a rájuk vonatkozó adatokat. Az eddig ismert mesterek névsorát jó egynéhány új névvel bővíti, mégpedig egytől-egyig magyar nevekkel. Foglalkozik az ötvöscéh szabályaival és életével is, s megállapítja, hogy Debrecen városában az ötvösök nemcsak a céh keretén belül, hanem a városban, annak tanácsában is tiszteletreméltó és tekintélyes szerepet töltöttek be. A céh virágzó munkásságáról, mestereinek ízléséről és képzettségéről, alkotásaik művészi értékéről, technikai és formagazdagságáról a fennmaradt emlékek hosszú sora tanúskodik. Z. könyve nem annyira művészet-, mint művelődéstörténeti dokumentum : lelkiismeretesen gyűjtött anyagának feldolgozása során szépen rajzolódik elénk a debreceni polgár életmódja és házatája, puritán, de mégis gazdag felszerelésű egyháza ; magát az ötvösséget illető megfigyelései azonban inkább tárgyi természetűek, a mesterek és adományozók, esetleg rendelők, tulajdonosok életére s a tárgyakat jelző bélyegzők megfejtésére, feliratok közlésére szorítkoznak. Munkája így inkább értékes kiindulópont a műtörténész számára, akinek érdeklődése éppen ott kezdődik, ahol Z. saját megjegyzései szerint abbahagyja : az ábrázolások, a stílus, a technika részletező és össze-