Századok – 1939

Szemle - Aggházy Mária: A zirci apátság templomépítkezései a XVIII. században. Ism.: Vanyó Tihamér 121

SZEMLE 121 menye szerint ő készítette el a könyvtár katalógusát és, úgy látszik, a könyvtár anyagát a saját lakásán is használhatta. Munkájának harmadik, legterjedelmesebb részében a Maginra vonatkozó gyér életrajzi adatokat gyűjti össze, igen érdekes képet rajzolva egy XVIII. századi felvidéki szlovák katolikus pap műveltségéről. Magin a Pöstyén melletti Verbón született 1682-ben. Teológiai tanulmányait a bécsi Pazmaneumban fejezte be. Kétségkívül ennek az intézetnek is nagy része volt Magin szlovák öntudatának kialakulásában. Kezdetben Iregen (1709—1712), majd Kosecén (1712—1717) működött. Utóbbi plébániájában kifejtett működéséről már bővebb adatok állnak rendelkezésünkre, tudjuk, mennyit tett az egyház fejlesztésére ; különösen nagy érdemei vannak a rekatolizálás munkájában. 1718—1719-ben jezsuita novicius Trencsénben, azonban egészségi állapota miatt a rendből kénytelen kilépni. Innen Dubnicára kerül, ahol rendkívül áldásos munkásságot fejt ki haláláig. A templomot szobrokkal ajándékozta meg, fejlesztette a könyvtárat, melyben különben igen sok magyar nyelvű egyházi munka is lehetett. Megismerjük az egyházközség vagyoni helyzetét, Magin jövedelmeit, szociális és egyházi munkásságát. Végül megemlíti B. Magin fennmaradt és elveszett teológiai és filozófiai tanulmányait. A terjedelmes füzetet bőséges és pontos jegyzetek egészítik ki. B. ezzel a Maginmonográfiájával valóban példát mutatott arra, hogy kell pozitivista eszközökkel, gazdag dokumentációval bemutatni egy olyan másodrangú szereplő életét és működését, mint amilyen Magin volt. A tanulmány egységét némileg zavarja a két bevezető fejezet, melyek tárgya nem kapcsolódik elég szorosan az életrajzhoz. Sárkány Oszkár. Aggházy Mária : A zirci apátság templomépítkezései a XVIII. században. (A veszprémi egyházmegye múltjából, 6.) Veszprém, 1937. 8° 136 1., XVI t. — A magyar művészet európai kapcsolatainak felderítésére, ízlésváltozásainak a nagy stíluskorszakokba való elhelyezésére és összefüggő értékelésére az utolsó években több szép munka jelent meg. Eredményes kutatás indult meg egyes kiválóbb műemlékeink monográfiaszerű feldolgozására, s bizonyos művészi elemeknek országos előfordulására vonatkozólag. De még mindig messze vagyunk a minden vizsgálódás legfontosabb alapjául szolgáló művészeti helyrajztól, amelyre a szomszédos Ausztria oly szép példát ad. A magyar kastélyok, várak és templomok története ós berendezésüknek, kincseiknek a tudomány mai álláspontjától megkövetelt leírása és értékelése a tiszteletet érdemlő kezdeményezések ellenére is még lényegében megoldásra váró feladat. S mindez még fokozottabban áll a vidéknek ugyan eldugottabb, szerényebb, de éppen nagy elterjedésüknél fogva hazánk művészi arculatára legjellemzőbb műemlékeiről. Ezért a legnagyobb örömmel kell üdvözölnünk A. tanulmányát, amely Hekler Antal szemináriumának komoly munkájáról tanúskodik. Hasonló tárgykörrel irodalmunkban először Mihályi Ernő foglalkozott (A magyar falu egyházművészeto. Pannonhalmi Szemle 1934, 28—73. 1.), hasonlíthatatlanul nagyobb anyagát — 80 dunántúli falu egyházi műemlékeit — azonban inkább csak rövidre fogott, tömör vázlatban ismerteti. Szerzőnk is ugyanazt a kérdést vizsgálja, mint Mihályi, a barokktól a klasszicizmusba áthajló ízlésváltozásnak falusi templomaink építészetében, festészetében, szobrászatéban és berendezésében való megnyilvánulását. Tanulmányát eredetileg sokkal szélesebbre méretezte, de kutatás közben szerzett tapasztalatai alapján — nagyon helyesen — a címben jelzett egységre korlátozta. Összesen tíz templommal fog-