Századok – 1938

Történelmi irodalom - Taube; Michael Frh. v.: Der grossen Katastrophe entgegen. Die russische Politik der Vorkriegszeit und das Ende des Zarenreiches (1904–1917.) Ism.: Jánossy Dénes 97

98 TÖRTÉNETI IRODALOM elő neki érveit az orosz külpolitika célkitűzéseit illetően. Hiába igyekezett Vilmos császár a björkői titkos egyezmény útján a bismarcki orosz-német viszontbiztosítási szerződés meg nem hosszabbításával elkövetett végzetes hibáját jóvátenni : a szerződés súlyos alaki hibái magukban hordták annak megtámadhatóságát. Ehhez járult még Lamsdorff „Fabius Cunctator"-magatartása, rombolóan passzív egyénisége, amellyel egyenesen elősegítette gr. Witte berlini orosz nagykövet németellenes hadjáratát. Witte kifejezetten németbarát volt ugyan, de Vilmos császár rendkívül megsértette hiúságát, mert előtte is titokban tartotta a cárral kötött björkői egyezményt. Mikor pedig Lamsdorff az eredeti szöveget neki megmutatta, példátlan felületességében annak defenzív jellegét offenzívnak olvasván, nyíltan támadni kezdte a császár politikáját, mely szerinte „franciaellenes" kalandba akarja magával rántani a cárt. Lamsdorff Wittének ezt a fatális tévedését egykedvűen fogadta. Pedig ő is németbarát volt, de hiúságában mélyen sértve érezte magát a cár magatartása miatt, aki az ő tudtán kívül kötötte meg az egyezményt és szinte megelégedéssel látta, hogy Witte a maga felületességével helyette végzi el a két uralkodó jószándékának megkontreminálását. Amit e diplomaták példátlan személyeskedéseikkel elrontottak, azt Lamsdorff utódjának, Izvolszkynak még jobban sikerült elrontania. Kezdetben ez utóbbi is a német birodalommal való megegyezésnek volt híve, de politikai módszerei magukban hordták elgondolásainak sikertelenségét. Izvolszky ugyanis előre állította fel a maga politikai tézisét, hogy Szentpétervárnak Londonhoz kell közelednie a köztük keleten fennálló ellentétek elsimítása érdekében. Ehhez az elgondoláshoz aztán miniszterségének egész ideje alatt mereven ragaszkodott. Pedig a nagy politika nem ilyen merevséget, hanem teljes rugalmasságot kíván. így volt ez a titkos diplomácia fénykorában is; akkor sem volt lehetséges a nemzetközi politikát a maga ezernyi komponensével még Izvolszkynak sem a maga egyéni elgondolásaihoz idomítani. Izvolszky különben briliáns szellemi képességekkel volt megáldva, enciklopédikus műveltséggel bírt ; szaktudása ellenben sekélyes volt, s így nemzetközi tárgyalásai során nem egyszer kínos helyzetbe került. Pompásan ecseteli a szerző Izvolszky szerepét a buchlaui találkozón : itt neki fogalma sem volt a korábbi orosz-osztrák titkos szerződésekről, melyekre Aehrenthal és Berchtold hivatkozott ; viszont hiúsága és felületessége nem engedte meg, hogy felkészületlensége ellensúlyozására az orosz külügyi hivatal szakértőit magával vigye. Általában az orosz diplomácia előkelő, magas összeköttetésekkel rendelkező, de sarlatán tagjait részesítette különös pártfogásában, akiket egy „nagyhercegnő" ajánlott figyelmébe, vagy akik „sikkes" diplomaták voltak és így szakértelmükkel nem homályosíthatták el saját fölényes önhittségét. Különös játéka az emberi természetnek, hogy a túlságosan érzékeny és hiú egyéniségek gyakran teljesen érzéketlenek mások érzékenységével és hiúságával szemben. Erre Aehrenthal eljárása