Századok – 1938
Történelmi irodalom - Somogyi Ferenc: Végrendelkezés nemesi magánjogunk szerint 1000-től 1715-ig. Ism.: Eckhart Ferenc 80
86 TÖRTÉNETI IRODALOM amelyet S. ez egyszer nem vesz át, hogy Károly Róbert és Nagy Lajos idejében a végrendelkezések azért keltek „többnyire" királyi jóváhagyással, mert a „korona kezd a nemesi birtokjog forrásául tekintetni",1 nem fogadható el, mert a királyi jóváhagyást, mint láttuk, kezdettől fogva kérték. Ezek után „az ősiség behozatalának hatásáról (1351 —1526)" nem sok mondanivalónk lehet. Az elmondottak után nem kell cáfolnunk azt az állítást, hogy „az ősiség csupán a birtokra vonatkozó szabad rendelkezést, illetőleg végrendelkezést szüntette meg" (109.1.). Ami nem volt meg, azt nem lehetett megszüntetni, hanem csak megállapítani, hogy az aranybulla negyedik cikkében foglalt szabad rendelkezés nem illeti meg a nemeseket. Érthetetlen az az állítás, „hogy a szállás (öröklött) és adományos birtokok közt korábban fennálló különbség szinte végérvényesen eltűnik, s csupán az öröklött (haereditaria), valamint a vásárolt (emptitia) fekvőségek elválasztása bír jogi jelentőséggel". (125.1.) A „haereditaria" 1351 előtt is ugyanazt jelentette, mint 1351 után : öröklött, ősi, azaz olyan jószágot, amelyen már osztozkodtak és amely eredhetett donatioból is. Megint csak velem kell szembeszállnia : „De tarthatatlan az az álláspont, amely szerint az ősiségét. . . nein Nagy Lajos hozta be. Vagy nagyon is helyes a megállapítás, attól függően, hogy milyen szemszögből nézzük a kérdést. Mert ha ősiségen a családiság elvének teljes tisztaságban való megjelenését, illetőleg törvényi megformulázását értjük, akkor Eckhartnak feltétlenül igaza van. De más a családiság és más az ősiség." Hogy mi a kettő közt a különbség, azt most sem tudjuk meg. De megtudjuk azt, hogy Kérészy „klasszikus szabatossággal" magyarázta meg az 1351. évi törvény jelentőségét és az ő nyomán vallja S„ hogy ez a jus regiumban is változást hozott, holott a király örökléséről egy szó sincs a törvényben. Bizonyára azért, mert ebben nem történt semmi változás. A következő fejezetek (128—195. 1.) nem vitatkozó jellegűek, de a dolog természeténél fogva nem sok újat hozhatnak. Az ősiség e téren is megkötötte a fejlődést. Az alaki kérdések tárgyalásánál nagyon érezhető, hogy szerző nem folytatott megfelelő egyházjogtörténeti tanulmányokat. Ezeket az utolsó fejezeteket, ahol szerző nem ragaszkodhatik más véleményéhez, logikusabb gondolatmenet jellemzi. Tévedések itt is fordulnak elő. így nemcsak „úgy látszik", hanem bizonyos, hogy ha az adományból eredő ingatlan a törvényes öröklés rendjén háramlott az utódokba, ősivé vált (153. 1.). Azt állítja, hogy a zálogos birtokra vonatkozólag, amely eredetileg ősi jószág, a zálogbaadót a szabad végrendelkezés illeti meg (157. 1.). Ha ez így lett volna, széles kaput tárt volna ki az ősiséggel szemben űzött visszaéléseknek, hiszen elég lett volna színleges zálogszerződést kötni, hogy az öröklésre jogosultakat elüssék jogaiktól. Nem fogadható el az sem, hogy 1526 után ,,a szerzeményi jószág-1 I. m. 21. 1.
