Századok – 1938
Történelmi irodalom - Popa-Lisseanu; G.: Sicules et Roumains. Un procés de dénationalisation. Ism.: Elekes Lajos 77
78 TÖRTÉNETI IRODALOM s az erdélyi gyepű fejlődését irígylésreméltó könnyedséggel felvázolván, leírja azt is, hogy a románság ittlétének okleveles bizonyítéka nincs, de a helyneveket más nem származtathatta át. Ami az ősromán életet illeti, kellett, hogy legyen egy ducatus és egy judicia ; s valóban meg is van mindez a vajdaság, kenézség, bojárság idegen neve alatt ; e szervezetet egyébként a magyarság is átvette ('). A román nemesség azonban — ámbár Magyarország sohsem volt nemzeti, hanem vallási (?) állam, — elmagyarosodik. (E mondat egy fejezet tartalma, melynek címe : Dénationalisation de la noblesse romain par les Sicules. Székelyekről persze nincs szó.) Következik a vallási „üldözések" kora ; itt megtudjuk, hogy a románságot a székelyek privilegizált helyzete csábította (így apodiktikusan, viszont minden adat nélkül !) beolvadásra ; megerősítésül leírja, hogy ahol adat nincs, a logika helyettesíti. Végül pedig eljut a két utolsó évszázadhoz, hol már statisztikák állnak rendelkezésére ; ezek közül a Buccowfélét tartja legmegbízhatóbbnak, s a „bizarr módon" (nyelv alapján) készült magyar statisztikákkal szemben előnyt ad a Micu Klein- és Petru Aron-féle vallási összeírásoknak. Megállapítja, hogy a dualizmus korában a „magyarizáció" Budapesten kormányzati dogma lett s minden eszközzel folyt, utána pedig „csak néhány példát" ad, lelkiismeretesen összeszedvén apró magánjellegű ügyeket, általánosítván s jelentőségben alaposan felnagyítván egyes atrocitásokat. Néprajzi összehasonlítás, statisztikai tábla s két térkép zárja le az érdemes művet. A szerzőtől érintett tárgykörökkel tekintélyes magyar irodalom foglalkozik. Nem akarunk ismétlésekbe bocsátkozni, de meg kell jegyeznünk, hogy nyelvészeti kérdéseket veszedelmes dolog nyelvileg sem képzett embernek érinteni, különösen, ha az odavágó irodalomnak csak csekély részét ismeri. Ami azonban a merőben történelmi kérdéseket illeti, a szerzőnek a székely eredet kérdéséhez pl. okvetlenül használnia kellett volna Hóman és Németh alapvető munkáit,1 a „blackis commixti" passzushoz pedig legalább Karácsonyinak húsz évvel előtte kifejtett meggondolásait.2 Bibliográfiai tájékoztatásnak azonban egy egyszerű ismertetés keretén belül nem lévén helye — ámbár, úgy látszik, ilyesmi sem volna éppen haszontalan —, legyen szabad P.-L. művének egészére s némely jellegzetesebb részletére néhány megjegyzést tennünk. Ahelyett, hogy elismételnők mindenekelőtt a román irodalom némely képviselőjével kapcsolatosan szinte már közhellyé koptatott módszertani fejtegetéseket, egy példát fogunk bemutatni. P.-L. megállapítja (30. 1.), hogy sok falunévben fordul elő a Magyar-, ill. Székely- összetevő. Ebből levonja azt a következtetést, hogy névadói s egyszersmind első települői nyilván idegen népi tömbök közé települtek, mint ahogy a székely -1 Hóman B. : A székelyek eredete (1921), Németh Gy. : A honfoglaló magyarság kialakulása (1930) és u. ő : A székelyek eredete. Századok 1935, 129. s köv. 1. 2 Századok 1913, 392—94. 1. stb.
