Századok – 1938
Pótfüzet - KOSÁRY DOMOKOS: Magyar és francia külpolitika 1848–49-ben 642
F 95 J MAGYAR ÉS FRANCIA KÜLPOLITIKA 48/49-BEN 647 Itália lelkesedése reális erőgyarapodást hozott volna. Custozza, majd 1849 tavaszán Novara a mozgalom vereségét hozta. A francia diplomácia egész idő alatt munkában volt és közvetítésre igyekezett.1 Egy külügyminiszteri sürgöny augusztus 8-án azt a megoldást vetette fel, hogy az osztrák szuverénitás megőrzése mellett Velence bírjon magyar mintára külön alkotmánnyal. Az 1849 január 3-i külügyminiszteri utasítás szerint a cél az olasz alkotmányosság, politikai szabadság és függetlenség biztosítása. Franciaország tehát merőben más állásponton volt az olasz, mint a magyar ügyet illetően. A magyarság legnagyobb reménye a francia s főként az angol kormány diplomáciai intervenciója lehetett, közbelépés és közvetítés, különösen, amikor az orosz intervenció nyugaton is nagy visszhangot keltett. Mivel azonban mind a franciák, mind az angolok ragaszkodtak a monarchia fenntartásához („szerencsétlenségre tele van még fejük egy erős Ausztriának ideájával" — írta haza Pulszky egy héttel Világos előtt2), ez a közbelépés csakis megegyezést kísérelt volna meg Ausztria és Magyarország közt, a legjobb esetben azon a 48-as alapon, melyet a magyar mozgalom már elhagyott s melyre visszatérni nem akart, amint a bécsi udvar sem, mely ellenforradalmat készített ellene. így tehát, külpolitikailag nézve, a 49-es irány távolodást jelentett mind az angol, mind a francia állásponttól s így nem növelte diplomáciai reményeinket. Palmerston az intervenció bejelentésekor azt mondta az orosz követnek : finissez en vite ! Vagyis, minél tovább húzódik a háború, annál nagyobb európai kérdéssé válik, annál kevésbbé látja szívesen Anglia az orosz expedíciót. Az események tehát oda vezettek, hogy a magyarfüggetlenség ügye kizárólag a fegyverekre volt bízva, melyek két nagyhatalom ellen már nem küzdhettek sikerrel. A katasztrófa körüli angol jegyzékek békéltetést ajánlottak Bécs figyelmébe, eredmény nélkül, s ilyen irányban próbálkozott meg a francia kormány is. Közös angol-francia fellépést Schwarzenberg igyekezett mint lehetőséget is meggátolni. A bukás előtti napokban kifejtette De la Cour előtt, hogy az angol kormány milyen ravasz fondorlatokkal próbál a francia-osztrák megértés útjába állni. Szerinte Palmerston erre előbb az olasz, majd 1 Debidour i. m. II. 23. 1. és P. Henry : Le problème des nationalités, 136—37. 1. 3 Pulszky—Kossuth, 1849 aug. 7. Orsz. Levéltár, Emigrációs iratok.
