Századok – 1938
Pótfüzet - KOSÁRY DOMOKOS: Magyar és francia külpolitika 1848–49-ben 642
[83] MAGYAR ÉS FRANCIA KÜLPOLITIKA 48/49-BEN 643 a „német szabadságot" kívánó birodalmi protestáns rendekben és a harmincéves háború Habsburg-ellenes frontjában. A XVII. század elején Sully herceg a IV. Henriknek tulajdonított, Európát átszervező, nagy tervben ezért kívánta Magyarország erőssé tételét s felszabadítását a Habsburgok „túlhatalmas és túltengő" uralma alól s egy század múlva XIV. Lajos ezért támogatta Rákóczi felkelését. A franciák számára a középeurópai nagyhatalmat, a veszélyes riválist a Habsburg-birodalom jelentette egészen a XVIII. század végéig, amikor Poroszország, az újonnan kiemelkedő német hatalom kezdte megmutatni növekvő erejét. Ε változás nagyjából egybeesett a francia monarchia letűntével. A forradalom és Napoleon folytatta a hagyománnyá vált osztrákellenes politikát, mely az orosz és osztrák zsarnokság ellen hevülő, liberális francia közvélemény előtt is népszerű maradt. Folytatta, észre nem véve, hogy az erőviszonyok megváltoztak s hogy Franciaországnak minci kevésbbé érdeke a nyugatról kiszoruló, német-római címét vesztett császár szorongatása, hiszen veszély az esetleges német egység felől fenyegeti. Napoleon maga nagy lépéssel vitte előre az egység ügyét, ami, Madame de Staël szemével, merengő s ábrándos idealizmus földjének nézve Germániát, helyesnek s kívánatosnak tűnt fel. Ε népszerű irányt folytatta Til. Napoleon, Ausztriára támadva, Ausztriára, mely ezidőben a porosz „kisnémet" politikával szemben egyedüli szövetségese lehetett volna. III. Napoleon önkéntelenül is a porosz ügyet támogatta s e tévedés á sedani katasztrófába került Franciaországnak. » így szól nagy vonalakban a francia önkritika, mely a I bajok egyik főforrását a népek felszabadítását hirdető napoleoni hagyomány uralmában látja. A XIX. század elején a restauráció megpróbálta ugyan e népszerű hagyományt ellensúlyozni, de annál erősebben kelt az életre az 1830-i I forradalom politikai romantizmusában, a demokrata közvélemény rajongásában a liberté du monde, a világszabadság iránt. Mickiewicz ez években hirdeti a Collége de France-on , vallásos hevületű lengyel messzianizmusát, mely szinte keleti visszhangja volt Quinet és Michelet szenvedélyes, érzelmes liberalizmusának. A forradalmi szabadságeszmével átitatott közvélemény az elnyomott népekkel szimpatizált, lengyelekkel, olaszokkal (néha még a magyarokkal is) és ősellenségét az osztrák és orosz despotizmusban pillantotta meg. 1830-ban ez a szellem győzött a restauráció szelleme fölött, megakadályozva — a kritika szemében —- az osztrák-francia közeledést, kedvezve a német fejlődésnek, s 41*
