Századok – 1938
Pótfüzet - VARGA ZOLTÁN: A szabadságeszme a XIX. század első felének magyar államszemléletében 576
[69] A SZAB AD SÁGESZME A XIX. SZ. ELSŐ FELÉBEN 001 A közösségérzet mélyebb megnyilvánulásai szerint1 — amint azt Rousseau nyomán a német és magyar koraliberalizmus egyaránt hangoztatta — a társadalom tagjainak nem csupán kapcsolatban kell egymással állaniok, hanem szükges az is, hogy azok valóban eggyé, az őket mindannyiokat közösen hevítő lélek által egységes élő egésszé váljanak. A valódi társadalom tagjai közt nem szabad a legkisebb válaszfalnak sem lennie, mert ezek egységbe olvadva egy életcélra teremtett egynemű erkölcsi személyt alkotnak. Az állam erkölcsi személyként való értékeléséből következik, hogy „ezen személynek okvetlenül saját akarata is, azaz a társadalom tagjainak közakarata van". A közakaratról alkotott felfogás Rousseau gondolataiból, illetőleg az általa hangoztatott volonté générale fogalmából táplálkozik. A közakarat nem lehet egy az államalkotó tagok összeségének akaratával, mert lehetetlen volna elérni és megkívánni azt, hogy minden egyes ügyben a társadalom minden tagja egyféleképen nyilatkozzon, ez csupán az államalkotó szerződés megkötésénél lehetséges. De nem azonos ez a többség akaratával sem, ami a közakarat kifejezésére természetesen elegendő ugyan, de a közakaratnak inkább csak megnyilvánulási módja, vagy jogi jelentése, mintsem lényege. Benczúr a közakarat fogalmának meghatározásában Rotteck fejtegetéseire támaszkodik : a közakarat a tagok társadalmi ügyekben nyilvánuló akaratainak puhatolás, számolás, összehasonlítás, sőt olykor méregetés által is megtudható egyedüli vagy túlnyomó iránya, vagy másképen a közösségnek a társadalmi szerződés körülírta téren s a társadalmi közösségi kapcsolat megszabta irányban túlnyomóan nyilvánuló akarata. A közakarat tulajdonképen úgy áll elő, hogy az egyének önmagukat önként a közösség alá rendelik. Az egyéni akaratoknak egymáshoz kell simulniok. A közösség természete azt kívánja, hogy minden egyén a szükséghez képest engedjen egyéniségéből s egyéni akaratát szükség szerint a közakaratba olvassza. A közügyek terén az egyesült tagoknak nem is lehet egyéni akaratuk, hanem „csak a közakaratnak egy-egy elemeként szerezhetnek maguknak súlyt", vagyis a közügyekben nem szabad s nem lehet saját hajlamaikat, szenvedélyeiket, vagy érdekeiket követniük, hanem mindig tekintetbe kell venniök a társadalom célját s „tagtársaiknak" akaratmegnyilvánulását, és kötelesek saját akaratuknak e kettővel leginkább összhangzó irányt adni. 1 Benczúr János : A szabadság és társadalmi rend elméletei (Pest. 1848) 37—39. 1. Warga János : A társasági alku. Athenaeum 1838, I. f. é. 25. 1.
