Századok – 1938
Pótfüzet - VARGA ZOLTÁN: A szabadságeszme a XIX. század első felének magyar államszemléletében 576
[67] A SZABADSÁGESZME A XIX. SZ. ELSŐ FELÉBEN (ill fejlődik a leggyengébb állatból oly lénnyé, melyet joggal neveznek a természet urának.1 Az erkölcsi szabadság követelményének hatása van a közösség értékéről kialakult felfogásra is. Társasélet nélkül az ember értelme fejletlenül marad, alig vergődhetne fel az erkölcsi törvény ismeretének fokára, szabadságát fizikai s más egyéb szükségei annyira elnyomnák, hogy akarata csak, mint ösztön, az állatokénál sokkal tökéletlenebbül nyilvánulna meg, s igy „csaknem megszűnne lenni erkölcsi lény is, mert ésszel, szabadsággal nem bírván, csaknem megszűnne lenni felelős". Az ember éppúgy természeténél fogva társas lény, miként természeténél fogva eszes és szabad lény. Az állami közösség mellőzhetetlen feltétele az ember kifejlődésének, ezért a társasélet az emberre nézve nemcsak jog, hanem kötelesség is. Az emberi természet egyik erkölcsi törvénye ellen vét az, aki a társas állapot tökéletesítésén nem dolgozik.2 Az állam csak úgy lehet virágzó és boldog, ha az egyes polgárok nem úgy élnek egymás mellett, mint a szelektől halomra hordott porszemek, amelyek között nincs belső kapcsolat. Az atomizmus — mondja a kor egyik magyar bölcselője — a fizikai és a politikai életben egyaránt csak véletlenségből szülhet rendet. Az atomok szüntelenül természeti, egymástól elkülönített állapotukba törekszenek vissza. Csupán az erő hozhatja létre az anyagi világban csakúgy, mint a politikai életben a maradandó rendet és a részek egymáshoz való kölcsönös kapcsolatát. A polgári atomizmus oka az önszeretet, az összetartó erő az igazi gyakorlati emberszeretet. Az a polgár, akit csak önhaszon, f vagyon, rang, fény, hatalomkeresés kapcsol az államhoz, ι „sőt az is, ki szóval liberalizál", de a saját szabadságának megtartása mellett az igazi és helyesen értelmezett közszabadság előmozdítására legkisebb áldozatot sem hoz, aki „szájában mindig az emberek jussait forgatja, azoknak ι szentségét egyenlőségét unalomig vitatja, de azonban belől mégis nevetséges előítéletekkel teljes", mint politikai atom, I még nem nőtt az állam testéhez s mindenkor arra vetődik, amerre az önhaszonkeresés csapongó vitorlája fordul. Amíg pedig a polgárokat nem kapcsolja a szeretet egymáshoz : az 1 Csorna János : A státus fogalma és célja. Tudománytár 1 837. 303. 1. Beke Kristóf : A lélektudomány viszonya a neveléshez. Philosophiai pályamunkák, III. (Pest 1845), 20—21. 1. Társadalmi lét és erkölcsiség kapcsolatát hangoztatja Endrődy János : Az embernek boldogsága, II. (Pest 1806) 23—25. 1. ® Szemere Bertalan : A büntetésről, s különösebben a halálbüntetésről (Budán 1841) 20—21. I. 40*
