Századok – 1938

Szemle - Bónisné Wallon Emma: Vác művészete a XVII. században. Ism.: Schey Ilona 394

tO 394 SZEMLE mény, hogy míg Rudolfnak átadta V. Pál pápa brévéjét, amely Mátyással szemben engedékenységre buzdította, a Mátyáshoz intézett keményhangú brévét tanácsosabbnak vélte visszatartani. S ámbár ellene volt a bécsi béke és a pozsonyi országgyűlés vallásügyi rendelkezéseinek, bölcsen intette a törik-szakad álláspontú Forgách Ferenc esztergomi érseket, hogy óvakodjék a helyzet kiélezésétől, és iparkodjék a magyarok elvesztett rokonszenvét újra megszerezni. A pozsonyi gyűléssel egyidejűleg folyt Regensburgban a birodalmi gyűlés. A nunciusnak ezzel kapcsolatban különösképen arra kellett ügyelnie, hogy ott semmi, a birodalmi katolicizmusra káros határozat ne hozassék. De személyesen nem vehetett részt rajta, mivel Rudolf — aki Mátyással szemben sokat remélt a birodalom protestáns fejedelmeitől — attól félt, hogy a protestáns rendek a nuncius megjelenése miatt súlyosan megsértődnének, és kevésbbé készségesek lennének az adó megszavazásában. Ezért Caetanusnak alkalmas helyettesről kellett gondoskodnia, s e célra Milentius Felix szentágostonrendi remetét választotta ki, aki mint vizitátor már hat éve a birodalomban tartózkodott. Milentius megfigyelőként teljesen a háttérben maradt, és csak az utasításokban megjelölt néhány megbízható katolikus személyiséggel volt szabad érintkeznie. Rómába küldött jelentéseire is csak egy ily bizalmi embere közvetítésével kapta meg az államtitkár válasziratait. A kötet második felében (377—430. 1.) ezt a levelezést teszi közzé L. Itt főként a birodalmi ügyekről van szó, de ismételten van utalás a magyar eseményekre is. Milentiusnak egyébként még annyi vonatkozása volt hazánkkal, hogy a nuncius őt a zenggi püspökségre ajánlotta, de ő ezt csekély jövedelmezősége miatt nem fogadta el. Nehéz megállapítani oly kiadvány forrásértékét, amely egy folyamatos nagy sorozatnak láncszeme csupán, s mindössze félévet ölel fel. Ε kötet magyar vonatkozású anyaga nem sok új adattal szolgál, és semmi lényegessel sem tud hozzájárulni a korról eddig kialakított képhez. Nagyon sajnáljuk, hogy L·. ebben a kötetben sem vette egyáltalán figyelembe a magyarnyelvű történeti irodalmat, pedig abban igen jó eligazító adatokat talált volna munkája jegyzeteléséhez és a bevezető tanulmányhoz. Pl. Sörös Pongrác, Forgách Ferenc esztergomi érsekről a Századok 1901. évfolyamában megjelent tanulmányában szinte egytől egyig felhasználta a vatikáni Borghese gyűjteménynek azon darabjait, amelyeket L. egész terjedelmükben közzétett, és részletesen foglalkozott Forgách szereplésével. Mindamellett a kiadványnak középeurópai fontosságát nem lehet elvitatni, s a kor magyar kutatói számára is nélkülözhetetlennek kell nyilvánítanunk. A szorgalmas és tehetséges kutatónő a latin nyelv következetes alkalmazásával — s ebben mintaképül szolgálhat hasonló művek kiadóinak — mindvégig kiküszöbölte a nyelvi nehézségeket, s kitűnő név- és tárgymutatójával (447—491. 1.) lehetővé tette a gyors és pontos tájékozódást. Yanyó Tihamér (Pannonhalma). Bónisné Wallon Emma: Vác művészete a XVIII. században. Budapest, 1935. 8° 104 1. 17 kép. Műtörténeti kutatásunk egyik legidőszerűbb feladata megírni a magyar városok monográfiáját, feldolgozni műemlékeiket. A szerző Vácra vonatkozólag végzi el ezt a munkát, lelkiismeretesen, szorgos levéltári kutatások alapján, s ezzel nagy szolgálatot tesz a magyar barokk-kutatás terén. A XVIII. századot megelőző időből ugyanis alig mardt fenn. műemlék a sokat szenvedett ősi püspöki székhelyen. Első nagyobbszabású épületét, I. Géza székesegyházát a tatárdúlás, a reneszánsz várost, Mátyás