Századok – 1938

Történelmi irodalom - Steier Lajos: A tót nemzetiségi kérdés 1848–49-ben. Ism.: vitéz Ruttkay László 375

364 TÖRTÉNETI IRODALOM 3(380 Végtelenül sajnálatos, hogy a magyar államférfiak nem voltak megfelelően tájékozódva a prágai események felől és nem ismerve Stur ottani szereplését, az egymásratorlódó események izzó hangulatában sommásan ítélkeztek mindenki felett, aki Prágában jelen volt és ott szavát hallatta. Abban a tényben pedig, hogy §tur és társai megjelentek a pánszláv kongresszuson, sőt annak egybehívásában is tevékeny részt vettek, a magyar kormány már az ország integritása ellen intézett lázadást látott és a „lázadók" ellen elfogató parancsot adott ki. Ily körülmények között úgyszólván megakadályozta a tót vezéreknek magyar földre való visszatérését, akik a cseh nemzeti forradalomtól is elhidegülve a bécsi udvar protektorátusa alá menekültek, ahol Stur és Húrban, majd nemsokára az odaérkezett Hodza Mihály is, elvállalták a tót felkelés megszervezését. Maga a felkelés azonban emberanyagban, felszerelésben, sőt még lelkesedésben is, s ennek megfelelően eredményekben is roppantul szegényes volt. A tót és cseh történetirodalom minden igyekezetével szemben S. a felhalmozott adatok, jelentések, helyzetképek és kritikák tömegével dönti meg azt az állítást, mintha ez a felkelés a tót nép „szabadságharca" lett volna a magyar elnyomókkal szemben. A valóságban a felkelők serege csak igen kevésszámú, szedett-vetett, hiányosan felszerelt guerilla csapat volt, amelynek tagjait nem a tót ügy iránti lelkesedés, de a nyomor toborozta össze és a zsákmányolás reménye tartotta együtt. Bizonyos az is, hogy igen nagy részük nem is volt tót nemzetiségű. Hogy pedig harcászati szempontból ez a sereg mennyit ért, arra nézve elég bizonyítékot szolgáltatnak azok a jelentések, amelyekben a császári csapatok parancsnokai nyilvánítottak véleményt az alájuk beosztott felkelők hangulatáról, fegyelméről és harckészségéről. De a felkelés vezérei csalódtak abban a reményükben is, hogy ha csekélyszámú seregükkel végigvonulnak a tótoklakta területeken, a nyomukban fellángoló lelkesedés általános felkelést fog életrehívni. Azt kellett ezzel szemben tapasztalniok, hogy a vármegyék hangulata ellenük van, a nép közönnyel fogadja buzdító szónoklataikat és toborzásuk eredménye vajmi kevés, hiszen a fegyverforgató férfiak legjava már Kossuth seregében harcolt. És Sturnak is azt kellett látnia, hogy néhány hónappal azelőtt még oly általános népszerűsége szertefoszlott, néptelen és bizalmatlan falvak fogadják, parádés bevonulására és lelkesítő szónoklataira pedig alig kíváncsi valaki. Azt olvassuk például, hogy amikor Kassára bevonult, a piactéren tartott beszédét alig hallgatta végig két tucat ember s azok sem kassai polgárok voltak, hanem a szomszédos falvakból odarendelt községi bírák, akik szintén közönyösen álldogáltak a permetező őszi esőben, hiszen alig értettek valamit a felkelő vezérnek ékes irodalmi tót nyelvén tartott szónoklatából. Amidőn S. adatainak világosságánál ilyen kép tárul elénk, szinte önként adódik az összehasonlítás a 48-as tót felkelés és 70 évvel később, 1918 őszén, ugyancsak a tótok földjének „felszaba-