Századok – 1938

Történelmi irodalom - Mitteis; H.: Lehnrecht und Staatsgewalt. Ism.: Váczy Péter 356

TÖRTÉNETI IRODALOM 3(357 helyesen rámutat a hűbériségben rejlő összetartó erőkre. A normann államalapítások jó példát adnak arra, hogy a hűbériség a központi hatalom érdekeit is tudta szolgálni. Hiszen a fejedelem, a hűbéri piramis csúcsán állva, kellő alkalomkor mindazokat a jogokat gyakorolhatta, melyeket a hűbérrendszer a legfőbb senior számára biztosított. Különösen azok a megállapítások tarthatnak nagy érdeklődésre számot, melyeket M. a francia és német államfejlődéssel kapcsolatban tesz. A XI. század má* sodik felében Franciaországban az államhatalom teljesen feudalizálódott, végeredményben tehát az egész államélet föderatív alapokon nyugodott. A király és a hűbérfejedelmek, továbbá ez utóbbiak é.s az alvazallusok között már csak hűbérkötelékek álltak fenn. Es mégis azt látjuk, hogy a XI. század végén és a XII. században a politikai hatalom felaprózódása megszűnik, először az egyes tartományokban, később a királyi Franciaországban is. Ε központosító folyamatban pedig — miként azt a szerző szépen kimutatja — éppen a hűbériségben szunnyadó erők játszották a döntő szerepet. Mihelyt az idő elérkezett, a királynak elég volt főhűbérúri jogaira hivatkozni, hogy megindítsa harcát az államhatalom összpontosítása és a közfunkciók visszaszerzése végett. A hűbériség megdöntése és romjain már egy új, hivatalnok-állam megalapítása nagyrészt éppen a hűbéri elvek érvényesítése útján sikerült. Németországban ez a folyamat az egyes tartományi fejedelemségek területén játszódott le ; a francia fejlődés vonalát nem a birodalom, hanem a tartományúri szervezet követte. A birodalom Nagy Ottótól kezdve egészen V. Henrikig karoling hagyományok alapján állott és a hűbériségnek csak egészen kis szerepet szánt a kormányzatban. Az egyházra támaszkodott és hivatali szervezettel kormányzott. Amikor ez a rendszer az invesztitúra-harcban széthullott darabjaira, a hűbériségben rejlő lehetőségeket természetesen nem a birodalom, hanem a tartományi fejedelmek aknázták ki. így Németországban a hűbérjognak nem centripetális, hanem centrifugális erői érvényesültek. „Das Lehnrecht ist nicht unbedingt der Feind, es kann auch der Helfer des Staatsgedankens werden" — írja M. előszavában. Valóban minden attól függött, hogy a hűbérrendszerben a senior avagy a vazallus joga alakult-e ki erősebben. Mindeddig úgy beszéltek az irodalomban a hűbériségről, mint amely kibékíthetetlen ellentétben áll a közjogi renddel. Épp ezért a liűbérjogot előszeretettel tárgyalták a magánjog körében. M. érdeme, hogy ma már ezt a felfogást elavultnak kell tekintenünk. Hűbérgondolat és államgondolat nagyon jól megférnek egymással, hiszen az állam azzal még nem veszti el sajátos lényegét, ha szervezetében és kormányzati gyakorlatában helyet enged a hűbériségnek is. A Lehnrechtnek az Amtsrecht a tulajdonképeni ellentétes fogalompárja. Már pedig bizonyos az, hogy a hivatali kormányzat csak egyik, de nem egyedüli módja az államigazgatásnak. Éppen a középkor ad jó példát arra, hogy az állam a közfeladatok elvégzését egyéb, nem állami, egyházi vagy társadalmi