Századok – 1938
Szemle - Mérei Gyula: Magyar politikai pártprogrammok 1867–1914. Ism.: Tóth László 262
262 SZEMLE lagosan rajzolja meg Szoboszlai életét és ennek keretében politikai nézeteinek és szereplésének fejlődését. Megállapítja, hogy politikai nézeteiben nem volt önálló kezdeményezés, ellenben nyomon követte mindig a közvéleményt. Ezzel a magatartásával egyháza érdekeit a legjobban vélte szolgálni, mert felfogása szerint kisebbségben lévő egyháza sérelmeinek orvoslását és jogainak kiterjesztését csakis a hatalmon lévő kormányzat jóindulatától várhatta. Ez a következményeiben helyes politika magyarázza meg Szoboszlai hajlékony egyéniségét, amit a kortársak könnyen félreértettek. V. értékes tanulmánya azonban Szoboszlai élet- és jellemrajzán túlmenően is érdekes eredményekhez vezetett. A reformkor konzervatív kálvinista szemléletének vizsgálata alapján megállapítja, hogy a negyvenes évek vallásügyi reformjainak kezdeményezése nem protestáns felekezeti oldalról indult meg, hanem azt főként katolikus liberális követek sürgették általános nemzeti politikai szempontból, a protestáns egyházak vezetői csak vonakodva csatlakoztak ehhez az ő érdekeiket szolgáló mozgalomhoz. A protestáns egyházpolitika nem haladt tehát mindig és mindenütt párhuzamosan a reformkor liberalizmusával. V. becses tanulmányának egy helyét kell helyreigazítani. Báró Bémer László váradi püspököt úgy említi, mint akinek nyomdokain Szoboszlai behódolt az abszolutizmusnak. Bémer említett körleveléhez azonban tudni kell, hogy őt éppen hazafias magyar magatartása miatt az önkényuralom nemcsak visszavonulásra kényszerítette, de közel tíz évet töltött hazájától távol száműzetésben. Tóth László. Mérei Gyula : Magyar politikai pártprogrammok (1867—1914). Budapest, 1934. Ranschburg. 8° 364 1. M. munkája címében a kiegyezés utáni Magyarország politikai pártjai programmjának az ismertetését igéri. A mű azonban ennél sokkal többet nyújt, mert a programmokat nem elszigetelten tárgyalja, hanem genezisükben, úgy, ahogy a pártok életében létrejöttek, illetőleg átalakultak. Munkája ilyenformán gyakran a pártok vagy pártmozgalmak történetévé szélesedik. Ez az egyébként helyes és termékeny módszer nagyon kitágította a mű kereteit. M. négy részre tagolva (1. A 67-es alapon álló közjogi pártok. 2. A függetlenségi párt. 3. A konzervatív pártok. 4. Gazdasági és szociális pártok) adja elő a pártprogrammok történetét. Ε beosztás némiképen önkényesnek látszik. A néppártot és a keresztényszocialista pártot nehezen lehet a konzervatív pártok közé sorolni, ahová M. még Istóczy Győző antiszemita pártját is utalja. A néppárt, közjogi célkitűzéseit tekintve, a 67-es kiegyezés alapján állott, ennek megfelelően még fennállása alatt a 67-es pártok közé sorolták. Egyházpolitikai célkitűzései miatt nem lehet konz er -vatívnek mondani, inkább vüágnézeti pártnak nevezhetnők, ha a pártprogramm középontjában álló tényezőnek az egyetemes keresztény társadalmi reform gondolatát és a katolikus érdekekre sérelmes törvények revízióját tekintjük, amit a néppárt programmja sürgetett. Ezenkívül azonban jelentős szociális tartalmú gazdaságpolitikát is kívánt a néppárt, amely 1918 előtt a magyar polgári politikai pártok közül egyedül tudott nagyobb nemzetiségi tömegeket pártkeretei közé vonzani. Hasonlóképen a keresztényszocialista pártot sem lehet a konzervatív pártok közé sorolni, ha a konzervatív fogalom alatt annak megszokott tartalmát értjük ; ez is vagy világnézeti, vagy gazdasági párt inkább, mint konzervatív. Ugyanez a helyzet az antiszemita pártot illetőleg is. Mivel M. munkájában nem szorítkozik csupán azokra a pártokra, amelyek a parlamentben kifejezetten nagyobb képviselettel is bírtak, ezért fel kell említeni, hogy
