Századok – 1938

Történelmi irodalom - Eckhart Ferenc: A jog- és államtudományi kar története 1667–1935. Ism.: Párdányi Miklós 238

241 TÖRTÉNETI IRODALOM politialis-cameralis tudományi és a statisztikai marad a kar szervezetének alapja egészen 1848-ig és az újonnan létesített további tanszékeket is csak ezeknek professzorai látják el, így a római jogász a büntető- és hűbérjogot, a statisztikus a bányajogot. A közjog tanításának problémája gyakran felvetődik, de önálló közjogi tanszék nem létesül. II. József különösen nagy súlyt vetett a hivatalnokképzésre és az ezzel kapcsolatos gyakorlati tárgyakra, többek között a német hivatali levelezés elsajátítására. A tanidőt négy évre emelte fel és intézkedésének sikerét azzal biztosította, hogy a jogi tanfolyam teljes elvégzését és az összes, különösen a politikai stúdiumokból tartott vizsgák letételét az elhelyezkedésnél fokozott figyelembe vette. Alatta megszűnik a kari igazgatók intézménye és a kar vezetője ismét a választott dékán lesz. A nemzeti visszahatás évei nem hoztak lényeges szervezeti változást. Az egyetem megszabadult az idegen nyomástól, de úgy látjuk, hogy II. József halálával megszűnt az a pozitív uralkodói érdeklődés is, amely 1760 és 1790 között határozott lendületet adott a karnak. Felülről most már csak az esetleg felmerülő veszedelmes tanok terjesztésének megakadályozása a cél és az osztrák tanrendszerrel való harmóniának lehető fenntartása. Az itthoni közhangulat viszont Barics Bélának, a kar statisztikaprofesszorának megállapítása szerint még mindig teljesen elegendőnek tartotta pusztán a hazai jog, azaz a Hármaskönyv ismeretét és feleslegesnek, sőt ártalmasnak minden egyebet. A külföldi mintára meghonosított politikai tudományok nem tudtak mélyebb gyökeret verni, a négy éves tanfolyam túlságosan hosszúnak tűnt fel. Ez a szellem érvényesült a második Ratio Educationisban, amely a jogi tanfolyamot ismét három évre szállította le és 1848-ig volt alapja a jogi oktatásnak. Ferenc uralkodásának első évtizedeiben azonban a kar szívonalát egyes kiváló professzorok működése, főleg Kelemen Imre, majd Vuchetich Mátyás munkássága biztosítja. A XIX. század húszas éveiben a kar fejlődése mélypontjára jut. A központi kormányzat minden nagyobb koncepciót nélkülöző rendőri szelleme 1820-ban szükségesnek tartja a kari igazgatók intézményének visszaállítását, ugyanakkor a tanárok szigorú utasítást kaptak az előírt tankönyvekhez való feltétlen ragaszkodásra. Ugyanakkor fontos tanszékek hosszú éveken át betöltetlenül maradtak, úgy, hogy 1825 táján mindössze három rendes tanára volt a karnak, ezek is a leggyöngébbek közül. A kar fejlődését ebből a holtpontból Frank Ignácnak 1827-ben a magánjogi tanszékre való kinevezése mozdította ki. Frank kétévtizedes működését E. külön fejezetben méltatja. Az ő kimagasló értékű és most már a hazai jognak művelését is tudományos magaslatra emelő kutatásai, majd helyettes igazgatói minőségben kifejtett mintaszerű adminisztratív tevékenysége, az üres tanszékeknek megfelelő betöltése és az egyetem új elnökének, gróf Cziráky Antalnak, a kiváló jogtudósnak a kar érdekei iránt tanúsított megértése a szabadságharc előtti időszakban Századok 1938, IV—VI. 16