Századok – 1938
Történelmi irodalom - Kőszeghy Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig. Ism.: Kampis Antal 227
230 TÖRTÉNETI IRODALOM val. Külön erénye a könyvnek, hogy azokat a városokat sem hagyja figyelmen kívül, amelyekből ma már egyetlenegy ötvösművet, egyetlen egy mesternevet sem ismerünk, de van valamilyen adatunk a falaik közt egykor virágzott ötvösségről. Ilyenkor a címszót csak ezekre az adatokra utaló rövid szöveg követi. A bevezetésből kiderül, hogy hazánkban az ötvöstárgyak jelzése már a XIV. században kezdetét veszi. 1370-ben a szepesi szászok már kívánják a mesterjegyek alkalmazását, a körmendi leleten megjelennek az első (sajnos, megfejthetetlen) jegyek. Ezen az utóbbin már két bélyegző (hihetőleg mester- és hitelesítő jegy) fedezhető fel. A bélyegzés mégis csak szórványos a XIV., sőt a XV. században is, általános és kötelező szokássá csak a XVI. században, a céh élet erősödése során vált. Már csak azért is, mert Magyarországon efelől mindig a céhszabályok rendelkeztek s a hitelesítést is igen gyakran a céh végezte a maga pecsétjével, míg a külföldön a városnevekből vagy címerekből alakított hitelesítés járta. A jegyek gyűjteményének gyakorlati haszna hirtelen fel sem mérhető. A sorszámmal ellátott s eredeti nagyságban hajszálpontos ábrákon (a szerző rajzai) bemutatott bélyegzőknek a képes mutatóban való fellelése s a szövegben való visszakeresése árán a jövőben felbukkanó ötvöstárgyak keletkezési ideje, helye, esetleg készítőmesterének neve könnyen és gyorsan meghatározhatóvá vált és így gyűjtőknek, múzeumoknak s ötvösséggel foglalkozó tudósoknak ez a könyv megbecsülhetetlen segítőtársa. De túl ezen a gyakorlati szemponton a bélyegek, a belőlük feloldott mesternevek s a hitelesítőj egyek rendszeres vizsgálata számos, magyar művészettörténeti, gazdaság- és társadalomtörténeti vonatkozású fontos és érdekes következtetéshez juttat. Szétbontva ugyanis a 2160 bélyeget például annak a vizsgálatára, vájjon a magyarság milyen mértékben vette ki a részét a termelésből, a következő képet nyerjük. A 2160 bélyeg közül 115 csupán az ötvözet finomságát jelző számbélyeg, 605 városi hitelesítő, családi és egyéb jelzés. Marad tehát 1440 mesterjegy, ezek közül azonban 151 fel nem oldott, tehát személyhez egyelőre nem köthető betűfonat. A még fennmaradó 1289, nevekre is feloldott ötvösjegy közül 206 mögött rejlik színmagyar nevű ötvös. (Hangsúlyozzuk, hogy csupán a vitathatatlanul magyar neveket számoltuk és bizonytalan nemzetiségű mestert még a művein esetleg olvasható magyar feliratok alapján sem soroltunk ide.) Ez a szám a mesterek összességének körülbelül 17%-át teszi s területileg következőképen oszlik meg : Besztercebánva XVI. sz. 1, XVIII. sz. 4 ; Brassó XVII. sz. 2 ; Buda XVII. sz. í, XVIII. sz. 2, XIX. sz. 1 ; Pest XVIII. sz. 1, XIX. sz. 5 ; Debrecen XVI. sz. 1, XVII. sz. 6, XVIII. sz. 10, XIX. sz. 4 ; Eger XIX. sz. 2 ; Eperjes XVIII. sz. 2, XIX. sz. 1 ; Fogaras XVII. sz. 2 ; Győr XVII. sz. 2, XVIII. sz. 1, XIX. sz. 1 ; Gyulafehérvár XIX. sz. 2 ; Igló XIX. sz. 2 ; Jászberény XVIII. sz. 1, XIX. sz. 1 ; Kassa XVI. sz. 6, XVII. sz. 18, XVIII. sz. 2, XIX. sz. 5 ; Kecskemét XVII. sz. 3, XIX. sz. 1 ; Késmárk XVIII. sz. 3, XIX. sz. 1 ;