Századok – 1938

Történelmi irodalom - Váczy; Peter v.: Die erste Epoche des ungarischen Königtums. Ism.: Holub József 209

215 TÖRTÉNETI IRODALOM nem szabadok között, s hogy Szent István második törvénykönyvének 10. fejezetét úgy kell értenünk, hogy a megye élére a király szolgát is állíthatott (39. 1.). Hóman világosan megállapította, hogy Szent István ispánjait a régi és előkelő nemzetségek tagjai s a legelőkelőbb jövevények közül választotta, s alacsonyrangú, vagy éppen szolgasorsú ispánokról sem okleveleink, sem krónikáink nem tesznek említést (Magyar tört. I3. 211, 232. 1.), s így talán úgy magyarázhatjuk ezt a sokat emlegetett törvényt, hogy az alsóbb megyei tisztségekre, főkép az udvarispánságra emelt szolgák tanúskodhattak az ispánok közt felmerült hatásköri összeütközések alkalmával. A munka második része már sokkal zavartalanabb élvezetet nyújt. Itt azt a célt keresi, amelyre az előzőkben bemutatott politikai szervezet törekedett, s azt az eszmét, amellyel létét igazolta. Ez a szerző igazi terrénuma, s itt nagy élvezettel követhetjük nagyon érdekes és tanulságos fejtegetéseit, amelyekkel a Szent István-kori királyeszméhez akarja közelebb vinni olvasóit. A regnum és a sacerdotium viszonyát tisztázza itt elsősorban ; nagyon helyesen, mert e nélkül nem tudnók megérteni azt a mai szemnek különös jelenséget, hogy a magyar királyság keretében az egyházi és világi dolgoknak organikus összeszövődését szemlélhetjük. Ma ugyanis egészen máskép áll előttünk ez a probléma, mint a XI. században : ma az egyház és az állam közti viszonyt mint szuverénitás-problémát nézzük, mert két jogrend áll egymással szemben, — az investituraharc előtt azonban a legteljesebb egység gondolata érvényesült. Az újabb német irodalom, amelyet V. jól ismer, szépen tisztázta e fontos kérdést s a szerző ennek eredményeire támaszkodva állítja elénk éles és tiszta megvilágításban a Szent István-kori királyság különös jellegét. Ez segíti azután ahhoz, hogy helyes magyarázatát adhassa királyságunk első százada sok fontos jelenségének. így értjük meg az ő vezetésével korai törvényhozásunk lényegét s jellegét, így kapjuk meg egyszerű s kétségtelen magyarázatát annak, hogy Szent István az egyház legfontosabb kérdéseiben is szabadon rendelkezhetett, s nem volt neki azokhoz szüksége sem pápai engedélyre, sem pápai megbízásra, vagyis a régi felfogásnak nem volt semmi alapja. A legendáknak igen finom elemzésével vezeti le azt, hogy mikép alakult ki a pápai legátusság gondolata, amely nem volt más, mint „Verlegenheitskonstruktion der gregorianischen Kirche". A koraközépkori királyideál vizsgálata során nyert eredményeket felhasználja arra is, hogy az Intelmek közelebbi megismerése céljából értékesítse azokat. Azt kutatva, hogy ez érdekes írásműnek egész szemlélet világát milyen királyeszme lengi át, arra a megállapításra jut, hogy a szellemi szálak ezt ahhoz a frank eszmekörhöz fűzik, amely legjobban Nagy Károly államegyházában jutott kifejezésre. Jelentős megállapítása itt még az is, hogy az Intelmek elméleti és politikai nézetei nem mutatnak semmit az állítólagos clunyi hatásból (ezt Deér is magáévá tette : Az Árpádok vérségi joga, 14. 1.), s így kétségtelen az is, hogy ezeket a