Századok – 1938

Történelmi irodalom - Fischer; Alfons: Geschichte des deutschen Gesundheitswesens. Ism.: Varga Endre 206

206 TÖRTÉNETI IRODALOM Fischer, Alfons : Geschichte des deutschen Gesundheitswesens. I—II. Berlin, 1933. O. Rothacker. 8° XIX, 343 1. (73 képpel) ; VIII, 591 1. (107 képpel.) A tudományok folytonos speciálizálódása során az immár több mint százesztendős orvostörténet (Medizingeschichte) kere­téből — ott, ahol a kutatómunka intenzitása s a tudományos termelés bősége és színvonala azt megengedte — néhány év­tizede egy újabb tudományág kezdett kiválni : az egészségügy­történet (Geschichte der Hygienie), s ezzel a korábban általáno­sabb, éppen ezért bizonytalanabb jelentésű „orvostörténet" is új, határozottabb értelmet kapott. A két tudományág természe­tesen számos ponton érintkezik egymással, egymás eredményeit nem nélkülözheti, elhatárolódásuk azonban a közben eltelt idő­ben mind jobban kibontakozik, mindkettő megtalálja a maga egyéni munkaterét és sajátos munkamódszereit : az egyik az orvostudományok fejlődését, bizonyos időpontban volt állapotát vizsgálja egy kisebb vagy nagyobb területen, illetőleg kultúr­körben, a másik egy bizonyos terület vagy nép (faj stb.) egészség­ügyi viszonyainak történeti alakulását, ez alakulás tényezőit s egyes fázisait törekedik rekonstruálni. Az egészségügytörté­net kiválása a most már szűkebb körre szorult orvostörténet­nek nem vált kárára, sőt az utóbbi a hygienia-történeti kutatások elmélyülése révén egy igen értékes újabb nézőponthoz jutott. Az orvostudományban ugyanis teória és praxis nem tart mindig lépést egymással. A középkor például az emberi organizmus mű­ködéséről való homályos és hamis képzetei ellenére a gyakor­lati gyógyítás terén, egyszerű empíria, vagy véletlen felfedezések révén, primitív elméleti ismereteit kétségtelenül felülmúló ered­ményeket produkált. Az újkorban viszont, amikor a fizikai világ titkaiba nyert első bepillantás mámora a humanista ter­mészetvizsgáló orvosok fantáziáját szárnyra keltette, bizonyos vonatkozásokban az elmélet előzte meg a praxist. XVI—XVII. századi orvosi munkák például szólnak oly műtétekről, kezelési módokról (vérátömlesztés, érbe adott injekció stb.), melyeket e kor emberei a megfelelő biológiai stb. tudás hiányában (serologiai ismeretek nélkül) s az adott technikai lehetőségek között meg­valósítani nem voltak képesek. Az orvostörténeti kutatók tehát, kik adataikat eddig többnyire az aránylag legkönnyebben hozzá­férhető forrásokból : fennmaradt egykorú orvosi művekből me­rítették — azaz a problémát tulajdonképen csupán, vagy legalább is főleg, az elmélet oldaláról közelítették meg — az egyoldalú szemlélet következtében nem egyszer a valóságtól eltérő képet kaptak. Az egészségügytörténet azáltal, hogy (számos új for­rásanyag bevonásával) az elmúlt idők tényleges hygieniai álla­potát (az egyén, társadalmi réteg, nép stb. egészségügyi viszo­nyait) rajzolja meg, az erre vonatkozó adatokat gyűjti, egyúttal megmutatja az eredményeket, melyeket az orvostudomány az ülető időben valóban elérni tudott, s így lehetővé teszi, hogy az orvostörténet az elmélet egykorú színvonaláról szerzett tudását az eredmények fényénél pontosabban szemügyre véve — vagyis

Next

/
Oldalképek
Tartalom