Századok – 1938
Értekezések - BARÁTH TIBOR: A török történetírás új útjai 192
A TÖRÖK TÖRTÉNETÍRÁS ÚJ ÚTJAI 195 A legelterjedtebb felfogása a török történetnek a pánislamismus históriai vetülete, a muzulmán felfogás volt. Ε felfogás szerint a török nép mindaddig sötétségben botorkált, amíg az Iszlám felkelő napja útját meg nem világította ; ezóta a „törökség" tulajdonképen nem is létezett, mindenki „igazhitű" testvér volt, s így az oszmanli nép is csak a nagy Iszlám-család egyik tagja. Az Iszlám előtti kor barbár kor volt, nem foglalkoztak vele, mint ahogy az arab histórikusok sem foglalkoztak a pre-iszlamikus Arábiával. Miután a panislamismus kivihetetlensége az angol-orosz érdekek ellenkezőségén bebizonyosodott, egy újabb politikai ködkép, az „ottomanizmus" lett a kormányzat eszménye. Ez elgondolás szerint a mintegy húsz nemzetiséget magában rejtő Törökországból „Ottomán Birodalom" néven nemzetfeletti államot kellett faragni. Amíg ennek a koncepciónak csődjét az Ifjú Törökök 1912-ben ki nem mondták, addig a történetírók is igyekeztek nemzetük múltját ekként értelmezni. A nép nagyságának kezdete szemükben most nem az iszlám-vallás felvételével, hanem az Ottomán dinasztia kezdeteivel esett egybe. Csodálkozva emlegették e dinasztia politikai tehetségét, mely „400 sátorból" alig néhány emberöltő alatt hatalmas birodalmat varázsolt elő. Török népről, török nemzetről, főleg pedig török fajról ebben az elgondolásban éppúgy nem esett szó, mint az iszlámi koncepcióban. A török szót egyenesen üldözték, akárcsak a többi nemzet nevét, s ha már lehetetlen volt meg nem említeni, megvetéssel szóltak róla, barbár jelzők kíséretében. Ez az elgondolás egyébként könnyen megfért az iszlám-koncepcióval, főleg a történet ama szakaszában, amikor az Ottomán dinasztia már a kalifa címet is viselte. 1909-ben, amikor az európai műveltségű Ifjú Törökök az uralmat átvették, ellökve maguktól az ottomán birodalmi eszmét, figyelmüket a török nép és az egész ázsiai török faj felé fordították. Büszkélkedve kezdték emlegetni fajuk nagy földrajzi kiterjedtségét és csodás dolgokat vártak a többi török törzsek ébredésétől, egy nemzetté való egyesítésétől. Zia Gök Alp szociológussal az élen néhányan ezt az irányt is felkarolták az irodalomban s figyelmüket az őstörténet felé fordították. A történetírók többsége azonban továbbra is a „400 sátor" legendájával kezdte munkáját Az őstörténet szálait a vüágháborúig maradt rövid idő alatt ugyanis nem sikerült kibogozni, másrészt pedig sokaknak nem túlságosan tetszett a kirgiz-tatár rokonság. így ez a koncepció jelentéktelen maradt. összefoglalólag tehát megállapíthatjuk, hogy a török „ancien régime" irodalmában a török nép története mindvégig az iszlámmal és az Oszmán dinasztia történetével fonódott össze, következéskép a történet fényes lapjai a mohamedán hitre való áttéréssel, illetőleg a mondott dinasztia megszilárdulásával kezdődtek, az őstörténet pedig továbbra is ismeretlen maradt. A háború után ez a helyzet óriásit fordult. 13*
