Századok – 1937

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Félegyházi Tamás és a debreceni iskola válsága 1570–71-ben 273–303

féle g v házi tamás. 287 között is megszólal egy helyütt (B4

) az ő magasztalása i1 vájjon ki ne emlékezett volna még 1586—87-ben is nagyon jól, hogy ez a magasztalt nagyság elsősorban és döntőleg a szentháromságtan mellett vívott küzdelme által lett azzá ? Hogy erről a küzdelemről mégis a legteljesebb, leggondosabb hallgatás uralkodik mindkét iratban, az csakis onnan magyarázható, hogy éppen Félegyházival kapcsolatban módfölött kényes dolog lett volna bármily óvatosan előhozni az egész antitrinitárius ügyet : kegyeletsértés, rég beforrott sebek újra feltépése lett volna belőle, mégpedig szükségtelenül, mert Debrecenre nézve az egész szentháromságtani kérdés s vele kapcsolatban minden szellemi forrongás akkor már másfél évtizede végérvényesen le volt zárva. Hiszen még azt is csak bizonyos röstelkedéssel említi fel, amint láttuk, a Threnos (bár épp azt mondja, hogy : „nec enim piget ista fateri"), hogy a debreceni iskola kiüresedett Félegyházi és diákjai távozásával : érzi, hogy ez, amennyire dicsőségére válik a siratott és ünnepelt halottnak, annyira nem a leghízelgőbb fényt veti városára és egyházára. Tovább tehát nem is mert menni a multak fátyola e kis csücskének föllebbentésénél. Ellenben, amilyen mélységesen és nyilván céltudatosan hallgat a Threnos és az Epicedion a több mint másfél évtizede folyt szentháromságtani küzdelemről, annál tudatosabb kiélezettséggel emlegeti mind a kettő az íratásuk idejében fennállott erdélyi egyházpolitikai helyzetet, amelyet már nem az unitárius, hanem a római katolikus előretörés jellemzett. A jezsuita rend már 1579 óta bent volt Erdélyben s a Báthory-ház hatalmas támogatása alatt éppen a református és unitárius gócpontokon •— Gyulafehérvárt, Váradon, de legfőképen Kolozsmonostoron és Kolozsvárt — fejtett ki a maga kiváló szellemi erőivel merész lendületű ellenreformációs működést, kivált a tanítás és nevelés útján.2 Ezt a 1 Нас sub mole Petrus jacet, Hellopoeus et ipse, Hic etiam Stephani Chrysopoei membra quiescunt, Qui Dominum pura coluerunt mente potentem, Quive suum populum scriptis, fidoque labore Juverunt, donec potuerunt vivere, sed nunc, Prob dolor, illorum vita defuncta quiescunt Membra, sed ipsa tarnen fiet bona fama perennis. His Deus adjunxit Thomam, pietate colendum. . . . (Félegyházi Istvántól készített Epitaphium Méliusz, Szikszai Hellopoeus Bálint, Chrysopoeus István és Félegyházi Tamás debreceni lelkipásztorok sírkövére.) 2 Meszlényi A. : A magyar jezsuiták a XVI. században. (Budapest, 1931) 86. s köv. 1. — Pokoly J. : Az erdélyi ref. egyház története I. 240. s köv. 1.