Századok – 1937
Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Félegyházi Tamás és a debreceni iskola válsága 1570–71-ben 273–303
félegyházi tamás. 275 különösen más vallásfelekezetekhez tartozó kutatók részéről az írásai — kivált az élete végefelé keletkezettek — rendszerint még annyi figyelemben sem részesültek, amennyire psdig, új adataikkal s olykor helytálló következtetéseikkel, tárgyias tudományos szempontból rászolgáltak volna. Ezt a szóbanforgó adatát pedig éppen a református egyháztörténetírás sehogyan sem tudta beleilleszteni abba a képbe, amely benne a Méliusz Debrecenének az unitárius áramlattal szemben tanúsított ,,törhetetlenségéről" régtől fogva kialakult, így esett aztán, hogy még ahol fölfigyeltek is Kanyarónak erre a közlésére s ahhoz fűzött következtetésére,1 olyanformán intézték el, hogy „hibás szempont jut kifejezésre" benne.2 Ehhez járult az a körülmény, hogy mind a Gyulai-féle Threnos, mind pedig a Félegyházi életére vonatkozó másik egykorú, bár amazokkal nem egészen egyértékű forrás, Félegyházi dolgáról is beszél —, hogy a Karácsony György (a „fekete ember" ) hada tulajdonképen a Méliusz izgatásainak volt a gyümölcse ; ő akart ezen az úton világi hatalomhoz jutni! (Keresztény Magvető 1906. 151—155. 1.) 1 ,,. . . Debrecenben csaknem egészen üres marad a ,fényes' főiskola az 1570/71. iskolai évre. Maga a tősgyökeres debreceni igazgató, Félegyházi Tamás embereli meg magát, Méliusz vasjárma alatt immár lelke mélyéig elgyötörten. Fölszedi diákjait s elviszi egy szekérkaravánnal Kolozsvárra, hol az ebrudon kivetett protestáns pápa komor szelleme még a setét kőfalak közt sem rettegtetett már egy árva lelket sem". Ker. Magvető 1906. 201. 1. (Egyúttal némi ízelítő Kanyaró stílusából !) 2 Ezt S. Szabó József mondja (Műveltségi állapotok, főként az iskolázás Debrecenben a reformáció korában. Debrecen, 1924. 39. 1.) Kanyarónak a Magyar Könyvszemle 1906. évf. 309. lapján olvasható megállapításaira (Méliusznak „megmaradt diákjait is, eltérő gondolkozásuk miatt reverzálisra kellett kényszerítenie. Közben a fejedelem halála jobb reménységbe ringatta. A Kolozsvárra ment tanulók is visszatértek az iskolai év végével. Tanítójuk, Félegyházi Tamás újból elvállalta a romladozott debreceni főiskola vezetését"). S. Szabó e megjegyzése egyébként annyiban maradandólag találó, hogy Kanyarónak a Méliusz-kikényszerítette diákreverzálisokról szóló állítása nem egyéb, mint félreértése Szűcs István: Debrecen sz. kir. város története (Debrecen, 1871—1872) általa idézett helyének (II. 552. 1.), ahol Szűcs arról beszél, hogy Méliusz egy „Patkó Mihály nevű hallgatóját" kényszeríté reverzális adására. Szűcs azonban a „hallgató" szót itt nem újabb, „diák, főiskolai hallgató" értelmében, hanem abban a régi magyar biblikus-református értelemben használja, mely a Szűcs korában még eléggé gyakran előfordult : t. i. a lelkipásztor templomi gyülekezetének tagjait (ma ú. n. „híveit") nevezték „hallgatóinak". Patkó is csak ilyen értelemben volt a Méliusz hallgatója (ld. Debrecen lelki válsága c. tanulmányom különlenyomatának 50—51. lapját). Kanyaró ellenben a „hallgatót" modernül értelmezvén, azonnal vérmes következtetést vont ki belőle. Ettől megválva azonban, amit e helyt mond a Félegyházi-esetről, az éppúgy megáll, mint a Ker. Magvetőben olvasható közlése. 18*
