Századok – 1937

Szemle - Zoltai Lajos: Ismeretlen részletek Debrecen múltjából. Ism.: Juhász Lajos 493

szemle. 493 ezeken a tárgyalásokon nem vettek részt. A választás előtt a magyar törvényhatóságok vezetői, élükön Mikó kancellárral, lemondottak, az új kancellár, Nádasdy, aulikus főúr volt s mindenben az udvar útmutatását követte. A lemondások folytán Erdély tíz megyei ós vidéki törvényhatósága közül hatnak az élére román vezető került. Az országgyűlésbe viszont 46 román, 43 magyar és 32 szász választott és 11—11 királyi hivatalos képviselő jutott be. A magyarok látván, hogy a románsággal ós szászsággal szemben kisebbségbe kerültek, elhagyták Szebent. Tehát arról a gyűlésről, amelyről mindenki azt hitte akkor, hogy Erdély jövendő sorsáról fog dönteni, a magyarság távolmaradt. Egyedül gr. Bethlen Miklósban volt meg a bátorság, hogy a pesti Sürgönyben a magyar képviselők lépését elítélje. Az országgyűlés, amelynek ezek szerint all magyar regalistán kívül 57 román és 43 szász tagja volt, elsőnek a románság nemzeti és vallási, majd nyelvi egyenjogúsítását tárgyalta s azokat a legteljesebb liberalizmussal és őszinteséggel képviselte. Magyar részről Fogarassy Mihály c. kath. püspök, román részről Saguna, Puscariu-Popea és Baritiu, szász részről Trauschenfels, Rennicher és Schuler-Libloy szónoklatai a kiemelkedőek ; valamennyi a legnemesebb liberalizmust ós hiunanitas-eszményt tükrözi vissza. M. külön érdeméül kell megemlítenünk, hogy az országgyűlési tárgyalásokat a legteljesebb részletességgel ismerteti. Ezek a szónoklatok M. nagyszerű tolmácsolásában tökéletes forrásértékkel bírnak a kor politikusaiban ható gondolatokra (Anonymus, Herder) vonatkozólag. Figyelmet érdemel a történeti bevezetés is : hatvanhat oldalon meglehetősen nehéz áttekinteni az erdélyi románság politikai helyzetét Szent Istvántól a szabadságharcig, de M. ezt a feladatot is a legteljesebb történelmi tudással oldja meg. A történeti előzményekkel kapcsolatban rendkívül fontosnak tartjuk M. munkájában annak hangsúlyozását, hogy a magyarság és a románság viszonya az egész XVIII. század folyamán nem nemzetiségi, hanem rendi princípiumok alapján bonyolódott le s hogy az erdélyi rendiségnek a románsággal szemben tanúsított visszautasító viselkedése önvédelemszerű rendi életmegnyilvánulás volt, az udvarral szemben s nem faji elnyomás. M. munkájának hatását két irányban szeretnénk remélni. Egyrészt, adatai hézagpótlóak lévén a magyar történetírás számára, reméljük, hogy feldolgozásra találnak egy legközelebbi szintézisben. Másrészt szeretnénk rámutatni M. politikai-pedagógiai célkitűzésére : a magyar történetírás célja nem az, hogy a szomszéd népeket tőlünk elválasztó szakadékot elmélyítse, hanem hogy betöltse. „. . . Rendezni végre közös dolgainkat : ez a mi munkánk ; ez ós nem kevés" — mondja M. könyvének mottója. Szerzőnk könyvével ezt az ideált, csakúgy mint a tudományosat, önzetlenül és tökéletes módszerességgel szolgálta. Ifj. Tóth András. Zoltai Lajos : Ismeretlen részletek Debrecen múltjából. Debrecen, 1936. 8°. 230 1. A könyv három dolgozata közül tulajdonképen csak kettő ismeretlen, mert a „Debrecen határának kialakulása és birtokainak megszerzése" címen közölt tanulmány már 1917-ben megjelent és most átdolgozott, egyes részleteiben változtatott formában látjuk viszont. Uj kiadása azonban ezen a helyen igen hasznos, mert a kötet egy másik dolgozata, „Debrecen határperei a hortobágyi puszták történetével kapcsolatban", vele rokon kérdést tárgyal. E két tanulmány elsősorban birtoktörténetnek készült, a debreceni 170.000 holdas határ változatos sorsára igyekezett fényt deríteni, de eredményei nem egyszer e szűkebb szemponton túl szélesebb