Századok – 1937

Történelmi irodalom - Szabó István: Ugocsa megye. Ism.: Wellmann Imre 473

480 történeti IRODALOM. 480 joggal tarthat igényt arra, hogy minden hasonló feldolgozásnak mintaképe legyen. A nyers valóság talajáról egy pillanatra sem lép le, kalandos spekulációkba sohasem bocsátkozik ; így nem eshetik a korábbi népesedéstörténeti kutatásoknak abba a közös hibájába sem, hogy a családfenntartók számát — úgy, amint az a ránk maradt névsorokból összegezhető — bizonyos önkényesen felvett kulcs segítségével (pl. átlag 5—6 tagú családot véve alapul) lélekszámra egészítse ki. Ilyen levegőben lógó számításokra nincsen semmi szükség, hiszen ,,az összeírásokban foglalt nevek mögött az életben olyan szűkebb közösségek (család, háznép) állanak, melyek nyelvi és nemzetiségi szempontból is rendszerint egységet képeznek"; számítgatások helyett tehát megelégszik az összeírásokban szereplő neveknek nyelvi alakjuk szerint való osztályozásával. Magától értetődik, hogy a történész a névelemzés feladatát tisztán a maga eszközeivel nem oldhatja meg ; behatóan meg kell ismerkednie a nyelvészet felhasználható eredményeivel is, hogy — mint azt Sz. is tette — első fokon elvégezhesse a nevek nyelvi csoportosítását s egyszerűbb esetekben —• kivált magyar neveket illetően — nyelvészeti következtetéseket vonhasson le. De ebben az esetben sem nélkülözheti a nyelvész irányító, helyesbítő s nem egyszer alapvető közreműködését. Ugocsa megye személy- és helyneveit illetően ezt az osztályozó ill. ellenőrző nyelvészeti munkát Kniezsa István végezte el nagy fáradsággal és példás precizitással, a nem magyar földrajzi nevekhez ő fűzött nagy értékű, a jövőre nézve is alapul szolgáló nyelvészeti jegyzeteket. Mellőzve itt a munka ilyen irányú részletes vizsgálatát, csupán azt a jellemző tényt emeljük ki, hogy a megszámlálhatatlan nyelvészeti és történelmi elemzésből még szakértőnek is csak egykettő ad itt-ott megjegyzésre alkalmat.1 Annál hangsúlyozottabban kell rámutatnunk arra a szinte kínosnak mondható igyekezetre, mellyel ez a szó legnemesebb értelmében tudományos munka a szubjektivitásnak és elfogultságnak még a látszatát is elhárítja magától. Semmi sincs tőlo 1 Messzire vezetne apróra vizsgálgatni a sok, jobbára töretlen, úton járó személy- és helynévelemzés helyességét, de nem is érezzük magunkat erre illetékesnek. Néhány kisebb megjegyzésünk a bevezetésben leszögezett kategorizálásra és a földrajzi nevek magyarázatára szorítkozik, azokra a megállapításokra tehát, melyeket a népiségtörténet eljövendő kutatóinak is alapul kell venniök. Nem tudjuk pl., miért szerepel a bizonytalan nevek között Alagi, Monai, amikor ismerünk olyan nevű helységet, melyből hasonló név képezhető (Alag : Pest vm., Alsó- és Felső-Monaj : Abauj vm.). Miglész (Zemplén, Abauj, Gömör vm.) sem feküdt Ugocsától oly messze, hogy a Miglészi nevet ezért is bizonytalannak kellene minősíteni. (9. 1. jz.) Az Ongi név (9. 1.) képződhetett Onga község (Abauj vm.) nevéből is, hiszen, mint ismeretes, az eredetre utaló -г, -у képző előtt a szóvégi a gyakran kiesett. A dolabrosa szó (541. 1.) nem ismeretlen eredetű, hanem egyszerűen latin (dolabra = bárd, silva dolabrosa = fejszés erdő), tehát nem is dűlőnév. A földrajzi neveknél egyébként helyenkint nem ártott volna több magyarázat sem.