Századok – 1937
Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: A római világ nagy válságának szemléletéhez 432–451
a római világ nagy válságának szemléletéhez. 441 áttörése előtt a szabad germánokhoz helyeződik át mindinkább, előre is megpecsételve a Nyugat sorsát. Összefügg e perspektíva Róma és a határmenti barbárság viszonyának kérdéseivel, amelyeknek helyes beállítását csakis a történeti hosszmetszet szemlélete által nyerte el E. Kornemann.1 A példákból elég már ; csak hangsúlyozni kívánom még, hogy az egyes uralkodók teljesítményének bírálata csakis úgy eszközölhető, ha a hosszmetszet grafikonján tudjuk keresztmetszetként tekinteni működésüket. Térjünk most a részletekre. Rendkívül nehéz probléma a jegyzetelés kérdése minden olyan műnél, amely nemcsak a specialistáknak szól, vagy ha a szakemberek számára íródott is, az előadás zavartalan menetét kell félteni a megjegyzések és citátumok bénító tömegétől. Világos az is, hogy egy évszázados múltra visszatekintő tudománynál, mint amilyen a mienk, sok az elavult könyv és cikk, amelyek felsorolását senki sem kívánhatja s így a selejtezés ab ovo szükséges a jegyzetek összeállításánál. De vájjon jogosan várhatja-e valaki azt, hogy az utána következők tekintetbe vegyék kutatásait, ha ő maga elmellőzi elődei említését ? És vájjon szabad-e olyan forrásadatok összeállítását minden további nélkül odavetni, amelyeket mások igen sok fáradsággal és körültekintéssel hordottak össze ? Meggyőződésem szerint nem. L. Homo korai császárkora (Le Haut-Empire, 1933) szövegét úgy fogalmazta meg, hogy minden fejezet előtt részletes bibliográfia van, viszont a szöveg alatt csak az antik források és — a saját dolgozatai vannak idézve. Vájjon ki tudja így megállapítani, hogy mi a szerző sajátja s mit vesz elődeitől ? Szerény meggyőződésem szerint a jegyzetek egyik legfőbb hivatása az, hogy rögtön látható legyen a szakember számára, mily antik s mily modern adatok nyomán íródott minden egyes mondat. Aki a lap alján nem közölheti az egész kritikai apparátust, annak módjában áll pótkötetben összeállítani ezt sorszámok szerint, úgy, mint Seeck Otto tette „Geschichte des Untergangs der antiken Welt" c. nagy művében. A laikus közönségnek meg sem kell vennie a pótköteteket, - amelyek például olyan remekműnél sem ártottak volna, mint Mommsen „Römische Geschichte"-je. Az ilyen elvi meggondolásoknak természetesen a könyvkiadók a legnagyobb ellenségei, akik a könnyebb fajsúlyú olvasóközönséget nem akarják a kritikai apparátussal elijeszteni a vásárlástól ; sajnos, többnyire az ő szavuk dönt. Ezektől a jó uraktól semmi esetre sem lehet többet elvárni, mint amennyi teret Parkernek engedélyeztek a jegyzeteket tartalmazó függelékre ; de a tudományos szempont még többet kívánt volna, amire csak néhány példát szeretnék felhozni. Hiányzik teljesen E. Kornemann kitűnő2 „Kaiserzeit"-je 3. kiadásának még az említése is. Nem tehet viszont arról a szerző, hogy az Antoninusok korára nem használhatta még W. Hiittl új művének 1. kötetét, L. Homo említett művét és a Cambridge Ancient History XI. kötetét, amely könyvészeti szempontból is becses szolgálatokat tehetett volna neki. Vájjon helyes-e Iuppiter Damascenus-тя és a többi keleti istenre néhány feliratot citálni az epigraphiai gyűjtemények nyomán, ahelyett, hogy a speciális tanulmányokat idézné (45. és 130. 1) ? Angus és Glover kitűnő áttekintéseinek, Reitzen-1 E. Kornemann : Staaten, Völker, Männer (1934), 96. s köv. 1. 2 E. Stein, Byzantion 8. 1933, 309. s köv. 1.
